A Crazy Horse Paris november elején Budapestet is meghódítja.
A Crazy Horse Paris november elején Budapestet is meghódítja.
Régi álmát váltja valóra november 2-án a Magashegyi Underground. A zenekar a budapesti Művészetek Palotája Fesztivál Színházában soha nem hallott hangszerelésben, szimfonikusokkal, ütőhangszeresekkel és egy kórussal adja elő a legnagyobb slágereit.
Sacha Baron Cohen, az Ali G indahouse, a Borat és a Brüno című filmek írója és főszereplője ma ünnepli negyvenedik születésnapját.
Bírságolási jogkörrel felruházott hatóság létrehozását javasolta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botrányát kivizsgáló bizottság meghallgatásán a brit sajtó egyik legtekintélyesebb szerkesztője, aki ugyanakkor óvta a kormányt a sajtó "túlszabályozásától".
Roberto Saviano olasz író, a Gomorra című regény szerzője azért nem vette át személyesen a Londonban neki ítélt irodalmi Bátorság-díjat, mivel a Scotland Yard nem biztosított számára védelmet. A camorra nápolyi bűnszervezet fenyegetései miatt az író hazájában állandó rendőri felügyelet alatt él.
A népszerű facebookos játék jelentős figyelemre tett szert Hollywoodban, olyannyira, hogy nem sokára a filmvásznon láthatjuk viszont.
A balett irodalom klasszikus, eddig talán legtöbb alkalommal színpadra állított darabjait az orosz tánciskola legmagasabb színvonalú képviselőinek tolmácsolásában láthatja a hazai közönség az idei adventi időszakban.
Egy paleontológus szerint a rémületes szörny valóban létezett.
Elhunyt Herskó János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége csütörtökön az MTI-vel.
Magas művészeti kitüntetésben részesül Tarr Béla péntek este Berlinben. A német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díját idén a világhírű magyar filmrendezőnek ítélték életműve elismeréseként.
Mindent megtesz, hogy az "elveszett" pénz kerüljön vissza a kulturális területre - ígéri az Országgyűlés szakbizottságának elnöke.