Festegetéssel múlatta idejét a börtönben a véreskezű sorozatgyilkos. Hatalmas vitát váltott ki műveinek kiállítása.
Festegetéssel múlatta idejét a börtönben a véreskezű sorozatgyilkos. Hatalmas vitát váltott ki műveinek kiállítása.
A nagykorúság együtt jár azzal, hogy vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért, sőt, el tudjuk dönteni azt, hogy merre szeretnénk haladni. Hogy mit szeretnénk hallani. Hogy mit szeretnénk látni.
A Magyar dráma napján nyílik a színházi évad a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a jeles naphoz méltóan egy nemrégiben „felfedezett” dráma ősbemutatóját tűzte műsorra a Tompa Miklós Társulat.
Igazi zenei csemegét ígér a szeptember 24-én megrendezendő 4. Fenntarthatósági Nap a Millenáris Parkban: a fesztiválkonferencia résztvevői napközben a misztikusnak tűnő fenntarthatóság fogalmához kerülhetnek közelebb, este 20:00 órától viszont az Afterparty veszi kezdetét, ahol az Anselmo Crew és Brains zenekarok koncertjeire tombolhat ingyenesen a közönség.
A napjainkban is tündöklően szép Sophia Loren még a régi korok filmcsillagai közé tartozik, ám csillaga még annyi év elteltével is fényesen ragyog.
Egy iszlamista csoport által működtetett rádió fegyvereket adott a Korán-versenyen győztes gyerekeknek.
A Vajdasági Televízió központi tájékoztatási műsorában hétfő este bemutatta azt a fényképfelvételt, amelyen egy ismeretlen repülő tárgy vehető ki, amint a Fruska Gora felett lebeg.
Mindig vannak hősködők, akik a hatóságok figyelmeztetése ellenére maradni akarnak a veszélyesnek ítélt helyeken. Ennél a vulkánnál azonban senki sem kockáztat.
Egyetlen kattintással mindent megtudhatunk az osztrák főváros közterein növő fákról. A város honlapján található faregiszter tartalmazza a csemete ültetésének dátumát, a fa fajtáját, koronájának átmérőjét és magasságát.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hagyományaihoz híven idén is megünnepli a Magyar dráma napját. Szeptember 21-én a temesvári magyar társulat 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, melyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével.