Ismét lesz Herczeg Flóra koncert, ezúttal a Fészek klub nagytermében
Ismét lesz Herczeg Flóra koncert, ezúttal a Fészek klub nagytermében
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői azt kezdeményezték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató.
Tolna megyei szórakozóhelyek 80 százalékánál talált hiányosságokat a katasztrófavédelem az elmúlt három hónapban.
A Marczibányi téren megrendezett szemlén sok izgalmas előadásnak lehettünk tanúi.
Google is belép az internetes zeneszolgáltatók népes táborába, a néhány héten belül elérhető szolgáltatással azonban a felhasználók csak hallgathatják, de nem tölthetik le az egyéni igények szerint összeválogatható, lejátszási listákba rendezhető zeneszámokat.
A londoni Lisson Gallery-ben és a Somerset House-ban nyílik kiállítás a héten Aj Vej-vej (Ai Weiwei) kínai művész alkotásaiból.
Sosem nyert még magyar film, a fiatal rendező terve ezer másikkal versenyzett. Zomborácz Virág Valami kék című filmje a Magyar Filmszemlén elismerő oklevelet kapott.
Talán soha annyi filmsztár nem jelezte még előre részvételét a Cannes-i Filmfesztiválra, mint a szerdán kezdődő 64. mustrára, amelynek zsűrielnöke Robert De Niro.
Neve fogalom volt a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni, elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek, hogy az "maga a megelevenedett ritmus".
Arnold Schwarzenegger különválik feleségétől, Maria Shrivertől.
Képtelen vagyok normális és komoly dolgokat írni az előadásról, de bocsáttassék meg nekem egy ilyen előadás után. A városnapok keretén belül Sepsiszentgyörgyre látogató temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház Woody Allen novelláit használva alapul, kemény poén-kiképzést tartott a helyi közönségnek Mellékhatások címmel. A nézők hellyel-közzel vették is a lapot.
Az art deco előfutárának tartják: a Szajna bal partjának tán legismertebb szállodája a Hotel Lutetia, amelynek szépségére csak történelme vet árnyékot.