A Föld pályáját keresztező aszteroidát fedeztek fel svájci csillagászok, az objektum átmérője 800 méter, és várhatóan szeptemberben 67 millió kilométerre halad majd el a Föld mellett.
A Föld pályáját keresztező aszteroidát fedeztek fel svájci csillagászok, az objektum átmérője 800 méter, és várhatóan szeptemberben 67 millió kilométerre halad majd el a Föld mellett.
Quentin Tarantino múzsája tavaly jelentette be eljegyzését és hosszas várakozás után most már biztosnak tűnik, hogy valóban férjhez megy. Harmadszor is. Uma Thurman már kétszer volt férjnél, először Gary Oldmannek, majd Ethan Hawke-nak nyújtotta kezét.
Az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyén forgatott videoklipet Neve diventeremo című számához az olasz 7grani nevű rock együttes; a történet középpontjában az egyik zenész nagyapjának élete áll, akit a II. világháború éveiben hurcoltak el Buchenwaldba.
Magyarországot is érinti Diana Krall idei turnéja: a világhírű kanadai jazzénekesnő és zongorista november 18-án lép színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. Az előadás idejére az Arénát speciális színházteremmé varázsolják a szervezők. A jegyek június 12-től kaphatók.
David Carradine gyakran fojtogatta magát önkielégítés közben, exneje pedig tisztában volt ura különleges hóbortjaival, ám szemet hunyt azok felett, mivel élete szerelmének tartotta a múlt héten bizarr körülmények között elhalálozott filmsztárt.
A Diósgyőri várban és Miskolc több helyszínén kerül sor júliusban a 30. Kaláka Fesztiválra, mely a saját jubileum mellett a Kaláka együttes fennállásának 40. születésnapját is ünnepelni hivatott. A részletes program hamarosan olvasható a fesztivál weboldalán. Az ország legnagyobb folkeseményének bérlet-és jegyárai a tavalyihoz képest nem változtak.
Szabóky Zsolt Balázs Béla- és Magyar Örökség Díjas fotóművésztől jövő kedden, június 16-án 14 órakor vesznek végső búcsút Budapesten, a fasori református templomban - közölte a család nevében Gubcsi Lajos, a Magyar Művésztért Díj kuratóriumának elnöke az MTI-vel kedden.
Fergie, a Black Eyed Peas énekesnője halmozza az élvezeteket: bevallása szerint továbbra is elég sok alkoholt fogyaszt, habár a drogoktól mára szerencsére sikerült megszabadulnia. Emellett igyekszik minél finomabbakat enni, és itt sem tart feltétlenül mértéket.
A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége (CIOFF Hungary) pályázatot hirdet. A pályázaton magyarországi népművészeti fesztiválokon, rendezvényeken (2008-2009-ben) készült fotókat várunk. Csak Magyarországon készült fotóval lehet nevezni.
A somlói borkultúra, a népművészet és a világzene egy térben jelenik meg a Somló Hangja fesztiválon, amelyet július 15. és 18. között első alkalommal rendeznek meg a dobai Erdődy Kastély parkjában és környékén.
A világ évekig találgatta, miért hízott el Mariah Carey, legutóbbi cannes-i jelenése óta azonban az a téma, hogyan fogyott le. Az énekesnő 7 kilóval lett könnyebb az utóbbi hónapokban, és most végre kiderült, miként érte el a látványos eredményt: lemezkészítését követően egyszerűen abbahagyta a fejtömést.
Több évtized múltán ismerték fel a Hawaii Állami Levéltárban őrzött Lincoln-dokumentum jelentőségét. Az iratot még 1935-ben találta meg valaki a levéltári raktár eldugott részén, a munkatársak azonosították Abraham Lincoln aláírását a dokumentum jobb alsó csücskében, ám fogalmuk sem volt arról, hogy mit is tartanak a kezükben.