Ámos Imre festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendeznek kiállítást Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, a tárlaton az alkotó eddig be nem mutatott munkái is szerepelnek.
Ámos Imre festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendeznek kiállítást Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, a tárlaton az alkotó eddig be nem mutatott munkái is szerepelnek.
Betlehemi jászolkiállítás nyílt a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A minden évben több ezer látogatót vonzó jászolgyűjtemény darabjai Jézus születéséhez kapcsolódnak: a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázolják, illetve a betlehemezés hagyományát elevenítik fel.
Húsz évvel ezelőtt, 1987. december 10-én halt meg Jascha Heifetz, a "hegedű császára". 1901-ben született Vilniusban, a hegedűt először háromévesen vette kezébe. A csodagyerek hétévesen kápráztatta el először a közönséget Mendelssohn hegedűversenyével.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Karlheinz Stockhausen világhírű német zeneszerző. A hírt nem sokkal később a háború utáni német zene egyik legkiemelkedőbb alakjának, és egyben az elektronikus zene úttörőjének tartott zeneszerző felesége is megerősítette.
Szép dolog, ha egy nemzet szereti valamelyik íróját - és az sem megvetendő, hogyha a hívek között fanatikusak is vannak. Nem kell félni ennyire ettől a szótól - sok olyan dolog nem létezne nélküle, amit mi is egyértelműen értéknek vallunk.
ABBA-múzeum nyílik Stockholmban 2009 júniusában, a rajongók már most jegyet váltanának a megnyitóra. Az ABBA-múzeum 6500 négyzetméteren a világhírű együttes magasra ívelő pályáját lesz hivatva bemutatni, lesz benne többek közt táncterem, hangstúdió, ruhásszoba és karaoke-színpad.
A jazz története egyben Amerika története - olvasható annak az 500 fotóval illusztrált kötetnek a fülszövegében, amely nemrég jelent meg és a műfaj szerelmeseinek nyújt izgalmas összefoglalót, a leghíresebb zenészek életrajzaival.
Magyarország első vb-címét szerezte versenytáncban a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda kettős, amely szombaton megnyerte Vilniusban az IDSF latin-amerikai táncok világbajnokságát.
Megtalálták Michelangelo utolsó vázlatát, amelyet a reneszánsz mester a Szent Péter-bazilikáról készített, és amely eddig a bazilika archívumában lapult.
A Valami Amerika második része jövő karácsonykor kerülhet a magyar mozikba. Herendi Gábor rendező beszámolt arról is, hogy a film költségvetése megközelítőleg 300-320 millió forint lesz.
Legszebb dalainak megidézésével főhajtás a modern zenés színház legtekintélyesebb alkotója előtt – ez az üzenete a Stephen Sondheim-dallamokból összeállított Szenvedély (Musicalkoncert hat hangra és egy zongorára) című estnek.
Egy ínyenc patkány viheti el a pálmát a februári Los Angeles-i Annie Awards díjkiosztón, ahol 2007 legjobb animációs filmjeit díjazza majd a szakma.