Budapesten járt a világhírű kanadai társulat, a Cirque du Soleil. Megnéztük. Kritikánkat pedig megfogalmaztuk. Jól.
Budapesten járt a világhírű kanadai társulat, a Cirque du Soleil. Megnéztük. Kritikánkat pedig megfogalmaztuk. Jól.
Tíz új magyar filmet mutat be a Hungaricom Kft. Los Angelesben az American Film Market (amerikai filmpiac - AFM) rendezvényén. A Cannes-i filmvásár mintájára 1981-ben létrehozott Los Angeles-i eseményen többek között a Zuhanórepülés, az Overnight, a Konyec, a Nap utcai fiúk és a Fekete kefe című filmeket vetítik le.
Léteznek lemezek, amik a maguk idejében mindent megváltoztattak és teljesen új szögből mutatták meg a dolgokat. A Sex Pistols 30 évvel ezelőtt kiadott egyetlen albuma, a Never Mind The Bollocks, Here's The Sex Pistols ezek közé tartozik. Hogy zeneileg mennyit ér, azon talán lehet vitatkozni, jelentőségén azonban nem.
Második évadjában nagy sikerrel került ismét reflektorfénybe a bajor Állami Operaházban Kent Nagano főzeneigazgató Csajkovszkij Anyegin című operájával.
Képek ideje (Temps d'Images) címmel a színpadi és képi művészet kereszteződésével kísérletező műveket felvonultató fesztivált rendez a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Háza.
Százhatvan éve, 1847. november 4-én halt meg Felix Mendelssohn Bartholdy. Zenének szentelt rövid élete során fáradhatatlan volt mint zeneszerző, mint zongoraművész és karmester, de mint politikus és kezdeményező is.
A méltatlanul elhanyagolt kortárs magyar kispróza bemutatását tűzte ki célul a Magvető Kiadó új, Novellárium című sorozatával. Az egységes küllemű sorozat első négy kötetében Bánki Éva, Erdős Virág, Nagy Koppány Zsolt és Vida Gábor írásai látnak napvilágot.
Online néprajzi vetélkedőt indított kifejezetten gyerekek számára az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület. Az egyesület honlapján elérhető feleletválasztós játék októbertől áprilisig nyújt szórakozási és ismeretanyag bővítési lehetőséget a kicsiknek.
Tizenöt éves a Csillagszemű Táncegyüttes és táncpedagógiai műhely, a jubileum alkalmából gálaestet rendeznek a Vígszínházban november 19-én.
Két év múltán ismét Magyarországon ad koncertet Joe Cocker: a 63 éves, Amerikában élő angol zeneszerző és énekes november 7-én, az ötéves Főnix Csarnok jubileumi programsorozata keretében lép színpadra.
Hatvan éve, 1947. november 3-án született Bencze Ilona, Jászai Mari-díjas színésznő. Nagykanizsán született, ötgyermekes munkáscsaládban, apja vasúti pályaőr volt.
Tovább tart nyitva, november 26. helyett február 5-ig várja a látogatókat a Titanic-kiállítás Budapesten, a Millenáris Fogadóban; a tárlatra a napokban értékesítették a kétszázezredik belépőjegyet.