Megkezdődtek a Magyar Carmen próbái a Nemzeti Táncszínházban. A tuk-tuk TV stábja a színfalak mögé nézett és megmutatja, mennyi az annyi.
Megkezdődtek a Magyar Carmen próbái a Nemzeti Táncszínházban. A tuk-tuk TV stábja a színfalak mögé nézett és megmutatja, mennyi az annyi.
Nicolas Sarkozy francia államfő és Francois Fillon kormányfő elsőként emlékezett meg vasárnap a nyolcvannégy éves korában elhunyt Marcel Marceau pantomimművészről. A köztársasági elnök szerint "Franciaország egyik legjelesebb nagykövetét veszítette el".
Dolina angyalai címmel szeptember 24-én különleges, több művészeti irányzaton – színházon, filmen, zenén – átívelő pódium-előadás indul országos turnéra, melynek keretében titkok és érdekességek bukkannak fel egy filmrendező, Kamondi Zoltán elmúlt 17 évéből, a művész filmjeiben játszó meghatározó jelentőségű színésznők, Eszenyi Enikő, Ónodi Eszter és Molnár Piroska tolmácsolásában.
A magyar irodalom olyan klasszikusainak, mint Gvadányi József, Batsányi János, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, ritka első kiadású köteteit kínálja 21. árverésén az Antiquarium Hungaricum, néhány ezer és több százezer forintos kikiáltási áron.
Internetes gyermek- és ifjúsági irodalmi ajánlót indít szülők és pedagógusok számára az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Magyar Olvasástársaság.
Lado Ataneli (Don Carlos), Michéle Crider (Leonóra), Badri Maisuradze (Don Alvaro), Diogenes Randes (a gvárdián), Tomasz Konieczny (Melitone) - néhány név abból a reprezentatív szereposztásból, amellyel szeptember 29-én találkozhat a közönség A végzet hatalmának előadásán a Művészetek Palotájában.
A romlás virágainak első, 1857-es kiadása, a versek Ady Endre, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc által készített kéziratos fordításai is láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pénteken megnyílt Baudelaire-kiállításán, amelyen a francia költő dolgozószobáját is megidézik.
80 évvel ezelőtt, 1927. szeptember 23-án látta meg a napvilágot Mighty Joe Young, Chicago egyik legendás bluesmuzsikusa, aki immáron 8 éve nincs köztünk.
Mivel tavaly 190 millió forintot vontak el a Nemzeti Táncszínháztól, csökkenteni kényszerültek az előadások számát. Várhatóan ez a tendencia érvényesül ebben az évadban is - közölte Török Jolán ügyvezető igazgató.
A 29. Költők Világkongresszusának Magyarország ad otthont, a 2009-es rendezvény központja Szentendre lesz. Az Indiában rendezett művészeti tanácskozáson született döntés a magyar irodalom eredményeinek elismerése.
50. születésnapját ünnepli Nick Cave ausztrál születésű énekes, az avantgarde rock egyik nagymestere, a sötét hangzások kedvelőinek nagy ikonja, aki eddig négy alkalommal koncertezett Budapesten.
Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmjét a rendező jelenlétében mutatják be vasárnap a Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon.