Kultúrpart

Akit a rajzok mindig elvarázsoltak

Akit a rajzok mindig elvarázsoltak

2017. 12. 08. | Kultúrpart

Hogyan lesz egy mérnökből festőművész, ki vásárol manapság festményt, és egyáltalán mi az az alkalmazott festészet? Egy sokoldalú festőművésszel, Gasztonyi Kálmánnal beszélgettünk.

tovább
A Magidom nem csak nyáron mosolyog

A Magidom nem csak nyáron mosolyog

2017. 12. 08. | Kultúrpart

Az NKA Hangfoglaló Program egyik ígéretes támogatottja, az öttagú alter-poprock formáció egy őszies hangulatú, de cseppet sem szomorú kicsengésű, új dallal jelentkezett.

A Mosolyoghatnékhoz egy minimilaista esernyős szövegvideó is készült. Újdonság, hogy először játszanak fúvósok egy Magidom-dalban, sőt ezúttal egy kis női vokál is színesíti az összhatást. Az utóbbi hónapok az együttes számára a koncertezés jegyében teltek, így a 2016-os Csomagol az idő album óta ez az első frissítés az együttes youtube csatornáján.

Az új dalt a zenekar fennállásának eddigi legkülönlegesebb eseményén hallhatta először a közönség. A Magidom Életközeli élmény címmel rendhagyó koncertet adott december 1-jén a Duna Palota színháztermében. A fúvós és vonós vendégművészekkel megszólaló dalok Egyed Brigitta színésznő közreműködésével egy színes, két felvonásos cselekmény részeivé váltak. A repertoár gerincét adó dalokat Erős Márton, a Kiscsillag zenekar basszusgitárosa hangszerelte.

A Magidom néhány éve bontogatja a szárnyait a pesti és vidéki klubéletben, sok jól ismert zenekar előtt koncerteztek már (a 30y-tól a Halott Pénzig hosszú a lista), 2015-ben a Cseh Tamás Programba is bekerültek, ezidáig egy nagylemezt ("Turistajel") és három kislemezt jelentettek meg, "Csomagol az Idő" című daluk a Petőfi rádió által országosan ismertté vált.

Kalandos popzenéjükben az "Állandó változás" jegyében hol egy bendzsó, hol egy csillagászati hangzás, másutt angyali vokálszólamok vagy éppen a játékos szövegvilág tágítja és teszi folyamatosan izgalmassá a Magidom-univerzumot.

A zenekar neve, a magidom – térgeometriai fogalom. Azon támadáspontok mértani helye, amelyeken ható F erő esetén a keresztmetszeten csak egyféle előjelű feszültségek keletkeznek. A Magidom – zenekar. Öt idom alkotta, gitáralapú pop-rock formáció. A Magidom zenekar nem sokat tud a térgeometriáról. De a feszültségre – előjeltől függetlenül – érzékeny. Tapasztalja. És oldani igyekszik…

 

 

tovább
Dresch lesz az ezredik

Dresch lesz az ezredik

2017. 12. 08. | Kultúrpart

Az európai és a hazai jazzszíntér legizgalmasabb művészeit bemutató, 2013-ban megnyílt Opus Jazz Club 1000. koncertjére kerül sor december 21-én. 

tovább
Mire való a zenekari stratégia?

Mire való a zenekari stratégia?

2017. 12. 06. | Kultúrpart

Elkészült az NKA Hangfoglaló Program oktatófilm-sorozatának harmadik része. A zenekaralapítás buktatóit taglaló első, és az eredményes pályázást bemutató második rész után, most a sikeres zenekari stratégia kialakításához ad tanácsokat az NKA Hangfoglaló Program Miniakadémiája.

tovább
süti beállítások módosítása