Kultúrpart

Elindult a Csoóri-program

Elindult a Csoóri-program

2017. 11. 19. | Kultúrpart

A kezdeményezés célja, hogy a Magyarországon és határainkon túl, a néptánccal, népzenével foglalkozó közösségi szervezetek mindegyikének támogatást nyújtson.

tovább
Zsobokon is segít a Magvető

Zsobokon is segít a Magvető

2017. 11. 19. | Kultúrpart

A zsoboki szórványiskolába árva, félárva, vagy szociálisan terhelt családokból származó gyerekek járnak, illetve olyanok, akiknek lakhelyén nincs magyar oktatás.  

tovább
Ugyanazon rezdülünk mind a hárman

Ugyanazon rezdülünk mind a hárman

2017. 11. 18. | Kultúrpart

Villányi László azonos című verseskötetéből Mohai Gábor és Binder Károly állította össze a Vivaldi naplója c. kompozíciót, amelynek bemutatóját november 22-én tartják az óbudai Esernyősben.

tovább
Egerben a Hangszert a kézbe sorozat

Egerben a Hangszert a kézbe sorozat

2017. 11. 17. | Kultúrpart

Második állomásához érkezett a Hangszert a kézbe, országjáró zenei játéktár és ismeretterjesztő sorozat őszi turnéja. November 14-e és 18-a között Eger városa ad otthont a magyar könnyűzene-oktatás legnagyobb szabású eseményének. A programsorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke. Az egri kiállítás védnöke Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő.

tovább
Tévében az Akusztik!

Tévében az Akusztik!

2017. 11. 17. | Kultúrpart

A magyar könnyűzene inkubátoraként is szolgáló Akusztik c. műsor a Petőfi Rádió után jövő hét hétfőtől az M2 Petőfi TV képernyőjén is megkezdi hódítását. Csak dallam és a ritmus tisztán. Ezt garantálja a műsor, amelyet ezentúl a vasárnapi rádiós formátumon túl hétfőnként 22.40-től az M2 Petőfi TV képernyőjén is követhetnek a rajongók.

tovább
Feloszlik minden idők legjobb X-faktoros zenekara

Feloszlik minden idők legjobb X-faktoros zenekara

2017. 11. 17. | Kultúrpart

A ByTheWay zenekar a 2013-as X faktorban tűnt fel először. Az akkor még négy tagú fiúbanda ikonikussá vált poharas dala ellenére is csak a negyedik adásig jutott, de Bozsek Márknak köszönhetően visszatérhettek a műsorba, és mentoruk, Szikora Róbert segítségével egészen a fináléig jutottak, ahol a második hely mellett elnyerték az X faktor történelmének legsikeresebb zenekara címet, melyet azóta is ők birtokolnak.

tovább
Így zenélnek élőben Dallos Bogiék

Így zenélnek élőben Dallos Bogiék

2017. 11. 17. | Kultúrpart

A fiatal énekesnő első lemeze tavasszal jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, nyáron pedig beturnézta az országot friss dalaival. Dallos Bogi a sűrű időszak után új videóval jelentkezik, amely által betekintést nyerhetünk, hogyan is zenél élőben a formáció.

tovább
Szeretet Forradalma

Szeretet Forradalma

2017. 11. 16. | Kultúrpart

Itt az alkalom, hogy ismét átéljük a 25. Sziget legjobb pillanatait a most elkészült kisfilmet nézve. Jövőre pedig elkezdődik egy újabb 25 év, a “Szeretet Forradalma” jegyében.

tovább
süti beállítások módosítása