Értékes készségeket fejleszt a Hagyományok Háza ősszel induló képzése
A jó mesemondó - Kovács Ágnes mesekutató szavait némileg leegyszerűsítve - „szavakkal fest képeket” – ennek a láttató erejű mesemondásnak a hagyományos módszere pedig tanulható, tanítható. A szabad, rögtönző, élőszavas mesemondás nemcsak művészi élményt ad, hanem kiemelten fontos készségeket fejleszt; hozzájárul a magabiztosabb megszólaláshoz, fellépéshez, segíti az előadói, pedagógusi jelenlétet, fejleszti a meggyőző, hiteles kommunikációt is – olyan készségeket, amelyek digitális korunkban is hangsúlyozottan értékesek. Ehhez nyújt nagyszerű lehetőséget az idén 25 éves Hagyományok Háza ősszel induló képzése, mely pedagógusok és közművelődési szakemberek számára kínál elmélyült szakmai és gyakorlati tudást a szövegfolklór tanulásáról és tanításának módszertanáról.
A népmese nem csupán olvasnivaló és kulturális örökség, hanem élő, szóbeli hagyomány, amely személyes élménnyé válik, tudást közvetít és közösséget teremt. A Hagyományok Háza alapításától fogva elkötelezetten dolgozik azon, hogy ez az élő hagyomány méltó helyére kerüljön a közművelődésben, a közgondolkodásban. A népmese első hallásra sokakban a gyerekkor világát idézheti, eredetileg azonban felnőttek is meséltek egymásnak. Ugyanakkor a hagyományos népmesemondás jóval több egyszerű történetmesélésnél. Művészi alkotótevékenység és önkifejezés egyszerre; nem mellesleg a mesemondás, de a mesehallgatás is formálja a figyelmet, a kreativitást és az érzelmi intelligenciát is: a hősök útja, a próbatételek, a döntések és a konfliktusok leképezik az emberi viselkedést. A történetek nemcsak szórakoztatnak, hanem párbeszédre indítanak és közös élményeket adnak a hallgatóságnak. A népmese mai „reneszánsza”, a mára a szövegfolklór területén is jelentős revival mozgalom –vagyis az a kulturális megújulási törekvés, amely a szóbeli népmese hagyományát élteti a kortárs közösségek számára – többek között éppen a Hagyományok Háza képzésének is köszönhető. Ez nem véletlen, hiszen ez a tanfolyam, mely a mesemondás intézményi támogatásának kiemelkedő eredménye, 2007 óta népszerű; a volt hallgatók mesemondó egyesületeket, szervezeteket alakítottak, egyre gazdagodik, színesebbé válik a mesemondók világa.
A jó mesemondó megszólítja a közönségét, alkalmazkodik hozzá, keresi a tekinteteket, felméri a hangulatot. Használja az arcmimikáját, gesztikulál, ügyesen játszik a hangerővel, illetve a beszédtempó változtatásával, és természetesen jól ismeri a népnyelvet is.
– fogalmaz egy interjúban Agócs Gergely néprajzkutató, mesemondó, a Hagyományok Háza főtanácsadója. A hagyományos mesemondás lényege ugyanis, hogy a mesélő nem szó szerint idéz fel egy megtanult szöveget, hanem a történetet, a szerkezetet vési az emlékezetébe, amelyet minden alkalommal a hallgatósághoz igazítva, improvizálva, saját szavaival mond el. Ez egyszerre fejleszti a mentális és verbális rugalmasságot, a gyors gondolkodást, ennek gyakorlása gazdagítja a szókincset, fejleszti a beszédkészséget, erősíti a természetes előadói jelenlétet. Nem véletlen, hogy sok résztvevő számol be arról: az öt hétvégéből álló képzés végére nemcsak a mesemondói gyakorlatuk változott meg, hanem az is, ahogyan figyelnek, tanulnak és kapcsolódnak másokhoz. Ez a fajta tudás nehezen rögzíthető tantervi keretek között, mégis gyakran ez bizonyul a leghosszan ható, legmélyebben beépülő tapasztalatnak.
A Hagyományok Háza közel 20 éve működő népmesemondó képzésének (amelynek módszertana az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékének Jó Gyakorlatai közt is szerepel!) résztvevői sokféle, különböző háttérrel érkeznek a mesemondás világába. Ami talán közös pont lehet a hallgatókban, az az, hogy a tanfolyam végére már nem ugyanúgy gondolkodnak a népmesékről, mint amikor beléptek az első órára. Három egykori hallgató, Veress Attiláné Fabók Katalin, Kertész Kata és Gánóczy Ferenc története következik.
Veress Attiláné Fabók Katalin tanítóként és népi játszóház-vezetőként hosszú évek óta dolgozik gyerekekkel. A mese mindig is jelen volt a mindennapjaiban.
Az olvasott, dramatizált, élőszóban mondott mese kezdetektől fogva szerves része volt a tanítói munkámnak, szakköri komplex foglalkozásaimnak. Tisztában voltam a mese fontosságával, nélkülözhetetlenségével a tanidőben és azon túl is, de ekkor még a mélyebb ismeretek, tudatos nyelvi eszközök nélkül, a magam ösztönösségével alkalmaztam őket a tanítói-nevelői munkám során.
Az élőszavas mesemondással azonban egészen más élményt szerzett.
Iskolai programok szervezésekor több alkalommal is meghívtam élőszavas mesemondókat a közösségünkhöz. Minden alkalommal lenyűgözött az a könnyedség, nyelvi virtuózitás, interakció, humor, mellyel ezek a képzett mesemondók mindenkit odavonzottak a meséhez, ezzel életre szóló élményt szerezve számunkra. Több évig vágyakoztam, hogy eljussak a Hagyományok Háza képzésére, és nagy öröm volt, mikor végre sikerült.
Kertész Kata egészen más úton jutott el ugyanide. Nem pedagógusként érkezett, hanem művészet- és meseterapeutaként, belsőépítészként, és mindenekelőtt szenvedélyes mesehallgatóként.
Mióta az eszemet tudom (kb. 3 éves koromtól) elkötelezett mesehallgató és meserajongó vagyok. Ezzel kezdődött és általában ezzel kezdődik minden mesemondó előélete. Szegény Édesanyám nehezen élte meg kielégíthetetlen mesehallgatási vágyam, így egy olyan kompromisszumot kötöttünk, hogy egy este csak három mesét kaphatok.
Gyerekként, később anyaként és terapeutaként is mesékkel élt együtt, mégis sokáig úgy gondolta, hogy a mesét csak úgy lehet jól továbbadni, ha egyetlen szót sem változtat rajta.
...mélyen eltemetve szunnyadt bennem a mesemondó, aki el sem merte volna képzelni, hogy a szent leírt szövegtől el szabad térni akárcsak egyetlen szó erejéig.
A fordulatot számára az jelentette, amikor először kezdett rendszeresen élőszavas mesemondókat hallgatni.
Ahogy egyre többször volt szerencsém felnőtteket élőszóval mesélni hallani, kinyílt előttem egy újabb csodálatos, mesés világ. Ezt én is szeretném tudni!
Gánóczy Ferenc magyartanárként egészen más előzményekkel érkezett a képzésre. Bár korábban mondott már verseket és prózát városi rendezvényeken, egyszer egy mesét is előadott – kívülről megtanulva –, a hagyományos élőszavas mesemondással addig nem volt valódi kapcsolata. Ferenc számára a tanfolyam egyik legnagyobb hozadéka az volt, hogy nemcsak a mesemondáshoz, hanem magához a magyar nyelvhez is másként kezdett viszonyulni.
Nem túlzok, ha azt mondom – engem is nagyon meglepett –, hogy a tanfolyam átformálta a nyelvérzékemet. A legnagyobb kihívás az volt, és most is az – a mesevariánsok hagyományhű egyéniesítése és kiszínezése mellett –, hogy ne úgy beszéljen az ember, ahogy szokott. Biztos vagyok benne, hogy aki elsajátítja ezt a gyakorlatot, jobban fog tudni magyarul, mint előtte. A másik váratlan felismerés az volt, hogy tulajdonképpen egy mozgalomba csöppentem bele, amelyben ugyanazt a munkát folytathatom, amit tanárként és alapítványi munkatársként is végzek: közösségi értéket és tudást adhatok tovább, miközben a felületesség, a sematizmus, a felejtés és az individualizáció ellen dolgozhatok.
Ferencnél a képzés hatása nem állt meg a személyes fejlődésnél. Rövid idő alatt közösségi kezdeményezéssé is vált.
Karcagon körülbelül kéthavonta Mesekocsmákat tartunk. A visszajelzések nagyon biztatóak, úgy érezzük, ebből még lehet valami, ami felpezsdíti a kisváros kulturális életét. A tanfolyam tehát nemcsak nekem adott lendületet, hanem egy város életének is új lehetőséget nyitott. Már csak több szabadidő kellene a még több készülésre, mesekeresgélésre és gyakorlásra.
Bár egészen más helyről érkeztek, mindhárman hasonló élményt éltek át a Magyar népmese -hagyományos mesemondás. A szövegfolklór tanulása és tanításának módszertana című képzés során. Nem egyszerűen új meséket tanultak, hanem azt is felfedezték, hogy a népmese nem rögzített szöveg, hanem élő műfaj, amely a mesélő és a hallgatók között születik meg újra és újra.
A Hagyományok Háza képzésének egyik legnagyobb erőssége, hogy az elméleti ismereteket intenzív gyakorlati munkával, adatközlő mesemondók technikájának megismerésével kapcsolja össze. Hazánk szerencsés helyzetben van, hiszen számos hagyományőrző mesemondó őrzi még ezt a tudást, hogy csak két nevet említsünk, akik gyakori vendégei a háznak és a képzéseken is találkozhatnak velük a résztvevők: a herencsényi Petrovecz Lászlóné Bartus Teréz, aki édesanyja meséit viszi tovább, és az arlói ifj. Csipkés Vilmos, aki édesapja mesemondói stílusát élteti. A tanfolyam során a hallgatók folkloristákkal és tapasztalt kortárs mesemondókkal is együtt dolgoznak, de archív hang- és videófelvételek segítségével is tanulnak majd. A mesemondás művészetének elsajátításában előnyt jelent, ha valaki már foglalkozott bármilyen szóbeli előadói műfajjal, meséléssel pedagógusként vagy közművelődési szakemberként, de fontos kiemelni, hogy ez egyáltalán nem feltétel!
A jelentkezési határidő: 2026. július 22. éjfél.
A jelentkezés menete és további információ:
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/magyar-nepmese-hagyomanyos-mesemondas-1
