Komoly autóbalesetet érte Robert Carradine sorozatszínészt, akit a legtöbben a Flúgos futamból, vagy a Lizzie McGuire-ből ismerhetnek. A hírességet rohammentővel szállították kórházba.
Komoly autóbalesetet érte Robert Carradine sorozatszínészt, akit a legtöbben a Flúgos futamból, vagy a Lizzie McGuire-ből ismerhetnek. A hírességet rohammentővel szállították kórházba.
A tavalyi teltházas premier és több sikeres előadás után, március 17-én és 18-án ismét látható Örkény István Pisti a vérzivatarban című darabjának adaptációja a GlobART Társulat előadásában, a Bakelit Multi Art Centerben.
A SCOPE50 pályázat nyomán összeállt online zsűri tagjai kiválasztották a nekik legjobban tetsző filmet: a nyertes egy a Berlinálén is díjazott fanyar humorú komédia lett.
Megsemmisítik azt a házat, mely a Pixar nagysikerű animációs filmjében, a Fel!-ben mintául szolgált. A seattle-i épület története adta az ihletet az alkotóknak a mozi elkészítéséhez.
Nem sokon múlott Georg Elser Hitler elleni merényletének sikere 1939-ben Münchenben. A führer ugyanis a detonáció előtt tizenhárom perccel hagyta el a szónoki emelvényt, amely mögött a bomba felrobbant.
Május 31-én mutatják be az Arénában Eric Idle és John Du Prez művét, a méltán elhíresült Monty Python-film, a Brian élete alapján készült Nem a Messiás című vígoratóriumot.
Elektromos zárlat miatt megsemmisült az Uvaterv fotóarchívuma. A gyűjteményben többek között a Duna-hidakról, az Úttörővasútról, Ferihegyről őriztek ritka fényképeket.
Elkészíti a Jégvarázs című háromdimenziós animációs filmnek a folytatását a Disney. Azt is bejelentették, hogy 2017. május 26-án kerül mozikba a Star Wars 8, az újabb csillagháborús trilógia második darabja.
Több mint 25 év elteltével szenzációs fordulatot jelentett be Morvai Ferenc, a kazánkirály. Szerinte a Barguzinban talált csontok 99 százalékban megegyeznek a Petőfi-család genetikai mintáival.
66 évesen, Alzheimer-kórban elhunyt Sir Terry Pratchett, brit fantasy- és sci-fi-író, a világsikerű Korongvilág-regények szerzője.
Emanuel Gat nem fix koreográfiát táncoltat el a táncosaival. Kijelöl a sarkpontokat, a közöttük folyó mozgás irányát és a cél, hogy eljussanak A-ból B-be. Így nem készterméket, hanem mindig egyedi előadást lát a néző - március 14-én Romantikus tengerpart a Trafóban.
Az Egyesült Államok és Venezuela közötti növekvő politikai feszültségek közepette az utolsó pillanatban lemondta venezuelai koncertjeit Wynton Marsalis legendás dzsessztrombitás és együttese.