Ünnep vagy emléknap? Mit mondanak a nagymamák? Forradalom az iskolában és az utcán - de tudjuk-e mi történt egyáltalán?

Egész napos családi programok, parlamenti séta, koncertek és filmvetítés is várja az érdeklődőket ma az október 23-i rendezvényeken Budapesten.

Már majdnem hároméves volt. Furcsa játéknak tűnt számára, hogy az egyszobás, komfort nélküli zuglói lakásban, apja az ablak elé tolta a szekrényt. De hiszen akkor nem lehet majd kilátni! Meg kihajolni se lehet, hogy az ember szót váltson az ott elhaladókkal, mint ahogy anyja szokta gyakorta tenni, ha meglátta a boltba igyekvő kedves, öreg, szomszéd nénit.

Mindig szeretett volna a szülei között, a nagyágyban aludni, de neki volt saját ágya. Most kivételesen mégis odaengedték, aminek nagyon örült. Végre a szülei között alhatott, bár a felnőttek arcán, esti meseolvasás közben, nem a megszokott mosolyt, inkább valamiféle folytonos feszültséget, aggodalmat látott, ami benne is nyugtalanságot keltett.

A szobában hetek óta fűtöttek, korán beköszöntött az ősz, hidegek voltak a nappalok is, nem csak az éjszakák. A kis vaskályhában izzott a tűz, mellette ott állt megszokott helyén a tojásbrikettel töltött szeneskanna, de volt ott még valami. Egy vödör víz. Az okát nem értette, sosem szoktak vizet tartani a szobában.

A konyha hűvös volt, a villanytűzhely csak a főzéshez volt jó, a konyhát nem melegítette be. Mosakodni is gyorsan kellett, igyekezni, hogy meg ne fázzon, meg a bádoglavórban lévő fürdővíz se hűljön ki. Azt a mosófazékban mindig a tűzhelyen kellett melegíteni, mert a lakásban csupán egyetlen helyen lehetett vizet venni, a konyhai falikútból, melyből azonban ivásra alkalmas, friss, klórmentes víz folyt.

Fürdőszobájuk nem volt, olyat csak az emeleti szomszédoknál látott, de azt is két család használta, felváltva. Szerencsére, jól kijöttek egymással. Mint ahogy a ház többi lakója is. Olyan barátságos volt a légkör, mintha mindenki rokona lett volna a másiknak. A kisgyerekekre mindig az az asszony vigyázott, aki éppen ráért. Így, amikor anyja dolgozott, ő is sok időt töltött az emeleti lakóknál, legkedvesebb barátnője szüleinél.

A hátsó udvari részre muszájból, csak a wc miatt mentek. Mindig félt egy kicsit, amikor anyja kivitte, mert nem csak hideg volt a csöppnyi fülkében, de állítólag, már patkányt is láttak a wc-csészén ülni. Ez rettegéssel töltötte el, bár sohasem látott még ilyen állatot.

A wc mellett volt a mosókonyha. Ebbe a helyiségbe nemigen jártak, de most, legnagyobb csodálkozására, mindenki idegyűlt. Valamennyi lakó. Öregek, fiatalok, gyerekek.

Máskor csak az udvaron szoktak összejönni, kellemesen langyos, nyári estéken, szalonnát sütöttek, jó volt a hangulat, mindenki örült, nevetett, vidámak voltak. A gyerekek sokat játszottak, a felnőttek még énekeltek is, volt tangóharmonika, meg hegedű.

Most senki nem nevetett. A felnőttek komorak voltak, szomorúság látszott az arcukon, suttogva beszélgettek. A félszavakból nem lehetett kivenni, hogy mi bántja őket. Ő sem értette, hogy amikor a szobájuk olyan jó meleg, meg ott van a víz is, hogy ki ne gyulladjon a bútorzat, s az ablak is védett, nem lehet bedobni, se bejutni rajta keresztül, akkor miért kellett otthonról eljönni?!
Nem értette, hogy most, amikor végre a szülei beengedték maguk közé a nagyágyba, a pár boldog nap után, miért kellett kihurcolkodniuk a lakásból?
A lakók még ágyneműt is hoztak magukkal a mosókonyhába. Vajon miféle közös játékra készülnek? Itt még sohasem gyűltek össze se enni, se énekelni, de aludni meg végképp nem. Legnagyobb meglepetésére, neki meg a barátnőjének, a két kisgyereknek, megágyaztak a mosókonyhában tárolt, használaton kívüli ócska vaskádban, melyet az anyukák pokrócokkal, dunyhával vastagon kibéleltek. Itt kell aludniuk egy darabig - mondták.



Egy idő óta, kintről, az udvar felől, nagy durrogások, csattanások hallatszottak, és néha a mosókonyha fala is beleremegett. Érthetetlen dolgok történtek. És mintha a felnőttek is féltek volna. Csak pusmogtak, aggodalmaskodtak, de nem árulták el, mitől félnek. Ilyen hangulatban még sohasem kezdődött vidám ünneplés, meg idebenn szalonnát se lehet sütni. Napok óta már nem is főztek, mindenki azt ette, amit magával hozott. Akinek több élelme volt, megkínált belőle másokat is. Érdekes volt a kádban aludni, néha még viháncoltak is egy kicsit a barátnőjével. Kádban eddig még sohasem aludtak.

Ő leginkább az esti meseolvasás elmaradását hiányolta, de hát minden játékot, könyvet nem hozhattak ki a lakásból.

Annyit nyafogott, mígnem anyja elhatározta, hogy a dörgések ellenére, visszamegy a lakásukba, és elhozza a kedvenc mesekönyvét. Érdekes, de a szomszéd néni nem akarta engedni, mindenáron vissza akarta tartani. Vajon mi lehet az udvaron, mi remegteti meg annyira a házat, hogy még a felnőttek is félve mennek ki? Nem értette.

Aztán egyszer csak valami furcsát vett ki két szomszéd pusmogásából. Azt mondták: A pataktól lövik a házat, csak el ne találják ezt a szegény asszonykát! Nem kellett volna kockáztatnia az életét azért a vacak könyvért!
Sírni kezdett, féltette az anyját. Már bánta, hogy annyira ragaszkodott ahhoz a mesekönyvhöz. A felnőttek, látva, hogy pityereg, vigasztalni kezdték, de csak akkor nyugodott meg, amikor visszajött az asszony, kezében az áhított mesékkel.
Pár napig éltek a mosókonyhában, azután mindnyájan visszahurcolkodtak a lakásaikba.

Hamarosan a nagyszekrény is a régi helyén állt, s a vödör víz is elkerült a szeneskanna mellől. Az élet folyt tovább, mint azelőtt.
Csak sok év múlva értette meg, hogy mitől keletkeztek az épület falán azok a mély befúródások, amelyek korábban nem voltak ott, és amelyektől nagyon sokáig, az első komolyabb tatarozásig olyan csúf, ótvaros kinézetű volt a házuk, mert a golyóütötte lyukak körül, mindenütt lepotyogott a vakolat…

Martin Freeman brit színész játssza Zsákos Bilbó szerepét A hobbit című kétrészes produkcióban - jelentette be Peter Jackson, a J.R.R. Tolkien regényéből készülő film rendezője.

Többek között egy dél-afrikai rapvideót és egy fiatal cseh filmes Moonwalk című klipjét választották be a New York-i Guggenheim Múzeum által szervezett YouTube-verseny legjobb 25 alkotása közé.

Akkor essünk neki kéjes gyönyörrel a közszolgálati Magyar Televíziónak. Persze bárki mondhatja, hogy az első, múlt heti médiakritika csak a bemelegítés volt, ráhangolódtunk a gyógyíthatatlan beteg, végső stádiumában vergődő köztévé kíméletlen darabokra szedésének. De mégsem így van. Mert ez így túl egyszerű lenne.

Például rögtön az elején rögzítsünk néhány nagyon nem mellékes dolgot az MTV védelmében. Nincs pénze, nincs pénze, ja és nincs pénze. Soha nem is volt elég, tavaly év végén meg elvontak tőle, vagy inkább nem adtak oda neki úgy 8 milliárdot, amiből 2 és felet áttoltak a Duna Tv-nek, ahol például a múlt héten említett Diplomatavadász című csodasorozatot is leforgatták belőle.

Szóval nehéz a dolga az MTV-nek. Nincs pénze, nincs – vagy inkább túl sok barátja van. Leszólnak a politikai szerkesztőknek, hogy kit hívjanak Az Estébe, Ma reggelbe, instruálják a riportereket, hogy mit kérdezzenek a magasságostól, meg hasonlók. Legalábbis ezek a minden bizonnyal alaptalan pletykák. Rájuk tenyerelt és tenyerel tehát a politika is, lenyomja a víz alá és csak nagyon ritkán, nagyon kis levegőket enged nekik. Úgy meg nehéz kreatívnak, látványosnak, figyelemfelkeltőnek, értékteremtőnek és megőrzőnek lenni. (Azért a Duna Tv-t e tekintetben sem hagynám ki: médiatörténelmet írtak, amikor a Hattól nyolcig című reggeli műsorukban debütáló Apáthi-Tóth Katát azért bízták meg azonnal az első szereplése után új feladattal, mert szerintük kínos kérdéseket tett fel Mesterházy Attilának és Szijjártó Péternek, akik ugyan ezt nem kifogásolták, de a Cselényi-vezetés közleménye szerint hozzájuk azért mennek a politikusok, hogy kellemesen érezzék magukat!!!)

Aztán: nincs pénze, de van méregdrága és nagyon szép székháza is az MTV-nek, amit nem tud fenntartani. Így aztán 21. századi díszletek szolgálják az erős jóindulattal 20. századinak mondható tartalmat. Kár, hogy a díszleteket csak az MTV dolgozói láthatják, mert a műsorokban nyomuk sincs. Könnyű lenne az Önök kérték-et, a Teadélutánt, régi?-új? Szempontot, vagy a megújult Kultúrházat – bocsánat - Aranymetszést említeni, de a hírműsorokat kivéve akár az összeset felsorolhatnánk. Nem tesszük.

Ahol viszont van díszlet, meg erős, szép főcím, meg SNG – élő bejelentkezés -, meg osztott képernyő, meg nagyon nagy totál, ott totál furcsák a párbeszédek. Például olyanokat mond a műsorvezető, hogy „...jó, hát ha nincs benne semmi, akkor nem kell beszélnünk róla.” Meg olyanokat is mond vagy kérdez, fene se tudja, hogy „ ami érdekes még és aztán átmennénk a külpolitikára, hogy olvastam egy statisztikát, hogy az elmúlt 20 évben nem volt olyan magas a munkavállalási kedv, mint most. Így is kb. 10%-kal elmaradunk az uniós átlagtól, de akkor is, sajátos magyar csúcs. És ehhez munkahelyteremtés kell, hogy tudniillik a munkavállalási kedv az szárba szökkenjen. Meg azt is felveti, hogy „ az ön bakui útja, az azeri gáz kézen fogása az nem lehet oka ennek, hogy kicsit durcásabbak az oroszok?” Eddig az önkényesen, a közelmúltból kiragadott példa-csokor. Szándékosan nem írunk nevet, mert az személyeskedésnek tűnne, pedig olyat mi nem teszünk, nem is gondolunk rá még gondolatban sem. Csak egy kicsit segítünk.

Na tehát az MTV-t még az ág is húzza, de a múlt hétvégi M2-es mesénél valami bennem is eltörött. Egy ránézésre 1960-as bábfilmet adtak, a Nagyeszű sündisznócskát. Lehet azon gúnyosan nevetni, hogy Minimax, Jetix, Disney Channell, Kidsco, Boomerang, meg még vagy 10 opcionális mese- és gyerekcsatorna mellett a közszolgálati magyar televízióban még mindig a rendszerváltás előtt kitalált tévémaci mossa ugyanazzal a piros fogkefével a fogát, fogja ugyanazt a paprikajancsit és kapcsolja be ugyanazt a 20 éve is 20 évesnek tűnő tévét, hogy megnézze az esti mesét. Nem nevetünk. Lehet azon is gúnyosan nevetni, hogy az elmúlt 20 évben nem készült olyan értékelhető magyar mesedarab – rövid vagy hosszú – ami letaszíthatná a trónról a Magyar Népmeséket, Mirr-murr, a kandúrt, Pom pom meséit, Süsü a sárkányt és a többieket. Ezen sem nevetünk. Lehet átkozni a 24 órás mesecsatornákat, amelyek egyébként 80 százalékban ontják a szemetet a gyerekeinknek és filozófiailag is lehet boncolgatni, hogy azok bezzeg milyen lélekrombolók ellentétben Süsüvel. Nem átkozzuk őket, nem boncolgatunk. Lehet mindezzel ellentétben azon sajnálkozni, hogy például a BBC Prime-on minden áldott reggel 3 órán keresztül megy a láthatóan kitalált, komoly csapattal és komoly pénzből összerakott gyerekműsor-folyam. Nem sajnálkozunk. Egyet nem lehet: az én pénzemből, meg a tietekből programming címszóval az archívumból válogatás nélkül előrángatott műsorokat kontroll nélkül adásba tolni. Nemcsak a kettesen és nemcsak a mesékre vonatkozólag. A Nagyeszű sündisznócskát végignéztük az M2-es csatornán. Mert megvillantott valamit az egész közszolgálati Magyar Televízióból. A 4 éves kisfiam azt kérdezte: Apa, ez mi volt? Nem tudtam neki választ adni.

Ezek után eheti, múlt heti és jövő évi találós kérdésünk: de tényleg, mégis kinek gyárt, akarom mondani, tesz adásba műsorokat az MTV?

Ja és persze a mai kritika alapja is csak az irigység volt, hogy az egész MTV-t nem mi csináljuk. Amíg viszont ez így van, műsorkészítés és csúfos kudarc helyett marad a médiakritika. Folytatás egy hét múlva…

Kerekes Istvánka szorgalmas gyerek volt. Szorgalmas és öntudatos. Mindig zavarták a megoldatlan problémakörök. És mivel az is zavarta, ha valami zavarta, mindig kereste a megoldást. Mígnem egy szürke, őszi, iskolai napon a szerelemről esett szó, és annak rendje-módja szerint vált problémává.

Két ember kölcsönösen a legszebbnek látja egymást még akkor is, ha mindenki csúnyának véli őket – vélte -, na meg összetömörülve szorongnak egy útszéli padon, pedig kényelmesen is ülhetne mindegyikük az üresen hagyott helyeken, és ugyanúgy szorongnak a járdán, úton, autóbuszon. Továbbá úgy gügyögnek egymásnak, mint ahogy nekem csinálta a mama és micsoda értelmetlenségeket. „Ha kutya megenné felfordulna tőle” – mondaná a papa. Minden ostobaságot felfedeznek, ami nekem már oviban természetes volt. Na meg soha nem sietnek, mindig vánszorognak, mintha a világ összes órája elromlott volna.
Tetszenek nekem – néha –, olyan elnézőek. Tegnap is megdobáltam őket. Aztán már szaladtam is. Bezzeg, amikor a Béla bácsi macskáját dobáltuk meg, ő négy utcán át lihegett a nyomunkban. De hát Béla bácsi nem szerelmetes. Nem is férnének el egy padon Juliska nénivel. Ezek meg felém fordultak, majd ismét összébb húzódtak. És vigyorogtak rajtam. Igenis láttam! Csakhogy, így hamar elunom magam.
Na de most igazán írok egy keveset. „A szerelem butaság”. Ez jó lesz így. „Az emberek megbetegednek bele”. Nem! „A szerelem egy buta betegség” – így lesz a legjobb. „Szép a szemed” – ilyeneket mondanak. Én tudom. Kihallgattam őket. „De az ember szeme nem szép. A szem az olyan, mint a szem”. És punktum. „Az semmilyen. Csak van. Na, meg fogják egymás kezét”. Én is megfogtam az Ilonkáét egyszer. De nem volt jó. Olyan nedves volt. Akkor hátratörtem a karját, mert odajött Marci. Neki azt mondtam, hogy Ilonka elvette a vonalzómat. Elhitte. A tanító néni sem tudja. „Az egy szép dolog” – hajtogatja. De én megírom neki. Én igazán láttam, hogy mekkora butaság…
És Kerekes Istvánka megírta. Később meg soha nem értette, hogy miért nem osztályozták le a dolgozatát. Még Kerekes István korában sem. Visszagondolva, mindig rosszallóan csóválta meg a fejét, a lassan megoldhatatlanná vált problémán. Gyerekei szépen serdültek, családi élete normálisnak volt mondható, havi egy verekedéssel tarkítva. A padon szorongó fiatalok látványa azonban egyre jobban kínozta. Egyébként volt is ideje kínlódni, hisz a napi tíz szövőgyári munkaóra, s az enyhe italozás rengeteg szabadidővel tette nehézzé sorsát. Így hát kínlódott. Hiszen ő azokat az ostobaságokat soha nem űzte. Feleségével munkahelyén ismerkedett meg, egyszer megverte feleseléséért, majd ő maga sem értette, hogyan – feleségül vette. Leghosszabb közös sétájukat a kórházig tették, az asszony első szülése előtt. Problémáján még a fölöttük lakó, mindig áztató Periszkóp Pali sem tudott segíteni. Pedig milyen tudós elme. Csak hát olyan szórakozott szegény. Miközben Kerekes István egy szürke, őszi munkanapon a nappaliban téblábolt, tekintete megakadt a Kerekes Jánoska füzetén. Kíváncsian lapozta föl, majd hirtelen elsápadt. A füzet hátlapján található ákombákom rajz két, útszéli padon összetömörült pálcaemberkét elevenített meg, fölöttük hatalmas átlőtt szívet ábrázoló mázolmánnyal. Kerekes István attól a perctől kezdve keményen ivott. Később már senki sem emlékezett rá, hogy volt-e józan is valaha.

Színpadra állították Mathias Rust, a moszkvai Vörös téren 1987-ben leszállt hobbi pilóta életét, a darab bemutatóját csütörtökön tartották Hamburgban.

A fotórealista festészet világába kalauzolja a látogatókat a Ludwig Alapítvány csütörtöktől látogatható bécsi kiállítása.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2010/2011-es évadának első nagytermi bemutatója Jaroslav Ha¹ek – Spiró György ©VEJK című komédiája, mely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közös produkció.
Címszerepben: GÁSPÁRIK ATTILA. Rendező: KINCSES ELEMÉR.

Az Örkény Színházban elkezdődtek a Dúl-fúl, és elnémul című előadás próbái. Bergman színdarabját egy fiatal magyar filmrendező, A nyomozó című filmjével ismertté vált Gigor Attila állítja színpadra. Az előadás bemutatója 2010. december 18-án lesz.

Fehér cápa garázdálkodik az alagsorban