A hamufelhő szombat reggelre egész Magyarországot befedte, de szabad szemmel már cask néhány helyen látható. A légi közlekedés szerte Európában akadozik.
A hamufelhő szombat reggelre egész Magyarországot befedte, de szabad szemmel már cask néhány helyen látható. A légi közlekedés szerte Európában akadozik.
Az Országzászló ünnepélyes felvonásánál, majd félárbocra engedésénél jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, valamint Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.
Az életrajzi könyve és egy horrorképregény után zenei albumot ad ki Jenna Jameson.
Épp 98 évvel a Titanic elsüllyedése után védelmébe vette felmenőjét a legendás hajó egyik építőjének leszármazottja.
Nemzeti park ide, nemzeti park oda, az 55-ös főút Baja és Pörböly között szemetes. Volt tegnapig. A Gemenc Zrt. a művelődési központtal és a Bajai Ifjúsági Természetvédelmi Egyesülettel karöltve szemétszedési akciót szervezett.
Több rendőrségi autó keltette fel szombaton délelőtt az egri belvárosban járók figyelmét. A rendőrök nem találták, amit kerestek.
Elkezdődött a gombaszezon, mert bár gombát találni szinte akár egész évben lehet, tömegesen tavasszal kezdenek megjelenni az erdőkben, a mezőkön. A gombák bőséges növekedéséhez a jelenlegi időjárás nagyon kedvező.
Latin-amerikai, brüsszeli vendégszereplés, nemzetközi szakmai elismerés, ezek voltak azok a kedvező hírek, amelyek Sárdi Dóra közvetítésével érkeztek el a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz.
Kérjük az élő aktokhoz se nyúljanak - figyelmezteti látogatóit a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA), miután a kiállítás meztelen alkotásai arra panaszkodtak, hogy fogdossák, piszkálják és bökdösik őket a fegyelmezetlen látogatók.
Seal lesz a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat idei sztárvendége - a zenész hivatalos honlapján tette közzé a hírt.
Korszakalkotó lehet Máté Gábor A kétfejű fenevad-rendezése, nemcsak Weöres Sándor életműve, de a magyar történelmi dráma terén is. Radnóti Zsuzsa dramaturg segítségével a darab kapcsán a magyar nép lelkében és vérzivataros századaiban kutakodtunk.
Nemcsak Konrád Györgyöt, Nádas Pétert is megkérdezte a német sajtó a múlt heti választások eredményével és ok-okozati összefüggéseivel kapcsolatban. Nádas a német irodalmi élet ismert és elismert magyar résztvevője; legutóbbi projektje egy a RUHR2010 hat külföldi szerzőt felvonultató Odüsszeia-feldolgozás volt, amely magyarul még nem hozzáférhető.