Egy ideje folyamatos orvosi kezelésre szorult, de továbbra is dolgozott a népszerű pszichológus.
Egy ideje folyamatos orvosi kezelésre szorult, de továbbra is dolgozott a népszerű pszichológus.
Egy New York-i regényíró kizárólag az F-jelű New York-i metróvonalon hajlandó regényt írni. A módszer sikeresnek tűnik: első nagyobb műve máris bestseller, és a megfilmesítésen gondolkodnak.
A Nyulak délutánja szerzője festőművészként is alkotott, tanári munkáját a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével ismerték el.
2010. április 21-én 19 órától a tatabányai Jászai Mari Színház vendégszerepel Brecht Kaukázusi krétakör – Tatabánya című előadásával a Nemzeti Színházban. Az előadás az újjáépült színház megnyitására készült, a bemutató a 2009. szeptember 25-én volt. Az előadás a Nemzeti Színházban csupán egyetlen alkalommal látható.
A fűtési szezon lezárultával már tisztán látszódik a számokból, hogy Örményesen a pelletkazán telepítése jó húzás volt. Az adatokat böngészve látszik, hogy tavalyhoz képest 1,2 millió forintot spóroltak a gázszámlán az iskolában.
Új kép került elő Arthur Rimbaud-ról, amin minden eddiginél jobban kivehetők a felnőttkori arcvonásai.
Berény Róbert (1878-1953) festőművész nem csak mint a Nyolcak nevű csoportosulás nyolcada érdekes, hanem mint a XX. század első felének egyik kulcsfigurája.
Egy iráni, egy kínai és egy svéd filmet boncolgatunk az idei Titanic Filmfesztivál kínálatából, plusz a hagyományosan erős zenei szekció legegzotikusabb darabját.
XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budapest Nagydíját idén Amosz Oz izraeli író kapja.
Nemcsak a színművet a dalokat és a zenét is az alkotók jegyzik.
A PETA becserkészte Kate Winsletet, aki videóüzenetben kampányol a libatömés ellen.
Az amatőr színész, aki korábban már ült börtönben a vád szerint lakásokat fosztott ki.