Fekete alakok lapulnak a fák közt. Sziluettjüket élesre metszi a ragyás Hold sarlója. A postaládában levél se rezdül. Majd surranás, vetődés, hangtalan lendülnek át az árnyak a szögesdrót kerítésen. Az udvaron járunk, a nátriumlámpák fénye olajjá festi a víztócsákat a lihegő őrkutya lábai alatt. Gazdája pedig acéllámpáját úgy markolja a válla fölött, hogy azzal bármikor lesújthasson. A fénye, mint a lézerkard íve a csatornákból gomolygó ködben. Pásztáz, pásztáz.
