Béres György, a Gregorián Társaság alapító-elnöke 80. születésnapja alkalmából rendeznek koncertet szombaton Budapesten, a Pesti Egyetemi templomban; a gregorián szentmisével egybekötött hangversenyen a különleges alkalomra írt művek hangzanak el.
Béres György, a Gregorián Társaság alapító-elnöke 80. születésnapja alkalmából rendeznek koncertet szombaton Budapesten, a Pesti Egyetemi templomban; a gregorián szentmisével egybekötött hangversenyen a különleges alkalomra írt művek hangzanak el.
Messzi galaxisok közé viszi el a nézőt a Hangszínház Jelenetek a Lélekből II. című ciklusa, amelynek révén találkozhat Ehnaton fáraóval és Nofertitivel, Julius Caesarral és Nostradamusszal.
Keleti pu. címmel "síndarabot" mutat be szombaton a fővárosi Új Színház. A pályaudvaron játszódó előadás a mai Magyarországról, "erről a fortyogó, bajban lévő országról", az emberek rossz közérzetéről szól.
Bereczki Csaba Életek éneke című munkáját március 13-tól vetítik a mozikban; ez az első átfogó film az erdélyi tradicionális népzenéről. A Dialóg Filmstúdió alkotását a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház és a Művész mozi mellett Pécsett, Szegeden, valamint Debrecenben is láthatják az érdeklődők.
Bizonyossá vált, hogy áprilistól Budapesten mutatják be Gyimát, a mamutbébi-múmiát, amelyet 1977-ben találtak meg Oroszországban, szinte tökéletes állapotban. A mamutborjút a Jégkorszak című kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Tűzmadár/Szerelem C-ben címmel új táncjátékot láthat a közönség február 29-én a gödöllői Magyar BalettSzínház előadásában Budapesten. A darab első részében A tűzmadár című táncot tekinthetik meg a nézők, amelyet Egerházi Attila rendezett és koreografált.
E heti témánk, hogyan húzzuk ki magunkat abból a bizonyosból. S egyáltalán lehetséges-e? ÖnMagunk kihúzása. Ehhez nagy képzelőerő és költészet és egy Terry Gilliam kell. Én eléggé szkeptikus vagyok. Mi magunkat, vagy megengedjük, hogy mások is odajöhessenek a gödör széléhez, és segítsenek? Vagy túl ciki? Nem fér bele az Énképünkbe? Nagyra becsülöm az emberi törekvéseket, és a változásra való hajlamot - ha tiszta szándékú és nem Önző.
Az Egri Tavaszi Fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, a március 14-én kezdődő rendezvény nyitóeseményeként Székely Bertalan festészetét bemutató kiállítás nyílik a Zsinagóga Galériában - közölte Habis László polgármester kedden, Budapesten.
Hatvanban látható az "Anne Frank - történelem a mának" című kiállítás csütörtöktől; a Heves megyei városba érkező tárlatot ezt megelőzően Budapesten és Pécsett tekinthették meg az érdeklődők.
Kedden délelőtt Magyarkanizsán meghalt Andruskó Károly, a vajdasági magyar képzőművészet Európa-szerte ismert alakja. A nyomdász, ex-libris-készítő mestert 93 éves korában érte a halál.
John Mayall, a brit blues élő legendája július 13-án a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán ad koncertet. Mayall eddig nyolc alkalommal lépett fel Magyarországon, legutóbb tavaly júliusban Plilisszántón, a Szülők Együtt az Ifjúságért Közhasznú Egyesület jótékonysági koncertjén.
Elhunyt Rubens de Falco brazil szappanoperasztár, akit a nyolcvanas évek végén már egy egész világ gyűlölt a Rabszolgasors gonosz Leonciójának szerepében.