Csütörtök este indul a Raiffeisen Jazz Klub idei sorozata a fővárosban, a Millenáris Fogadóban: a tavalyi "jazzlánc" után új tematikával, A jazz 10 arca címmel rendezik a koncerteket.
Csütörtök este indul a Raiffeisen Jazz Klub idei sorozata a fővárosban, a Millenáris Fogadóban: a tavalyi "jazzlánc" után új tematikával, A jazz 10 arca címmel rendezik a koncerteket.
A hét végéhez közeledve három helyszínen is találkozhatnak a fővárosban a jazzkedvelők Szabó Dániel zongoristával, aki március elején triójával külföldi turnéra indul.
„Csak egy szép gondolat. Egy apró picinyke szép gondolat” – Robin Williams járkál fel s alá egy hatalmas fa odvában, miközben Peter Pan-kiképzésen esik át Sehol szigetén. Nem tud sem kukorékolni, sem repülni, túlságosan felnőtt már. Híres ügyvéd lett, legjobb barátja a mobiltelefon, és a sok megszegett ígéret. Giling Galang, a kis szárnyas tündér-törpe szerint egy kicsinyke szép gondolat kell, s minden megváltozik.
Elhunyt keddre virradó éjszaka Natalja Besszmertnova, aki harminc éven át volt a moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj világhírű szólótáncosnője.
Potyautasok/Beheld címmel látható Graeme Miller installációja szerdától Budapesten, az Óbudai Társaskör Galériában; az angol művész tárlata olyan európai helyszíneket mutat be, ahol potyautasként rejtőző illegális bevándorlók zuhantak ki a leszállni készülő repülőgépek futóművéből.
Van, aki magának táncol és van, aki szeretne másoknak is örömet okozni.
Életének 64. évében elhunyt Gulyás Gyula szobrászművész; a Kossuth-díjas alkotó temetése február 26-án 14 óra 15 perckor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége.
A Márai Sándor azonos című kisregényéből készült, Eszter hagyatéka című filmet április 17-től vetítik a magyar mozikban. A film, amelyet rendezőként és producerként is Sipos József jegyez, a harmincas évek Balaton-felvidékére repíti a nézőt.
Kertész Imre Detektívtörténet című kisregényét méltatta a friss angol fordítás alapján vasárnap a liberális The New York Times rangos könyves melléklete.
Bécsi klasszikusok szerepelnek a Zeneakadémia február 25-i koncertjének programján: az intézmény szimfonikus zenekara Berkes Kálmán vezényletével Mozart, Beethoven és Johann Strauss műveit játssza.
Glatz Oszkár állandó kiállítását nyitják meg a festőművész halálának 50. évfordulóján, szombaton a Nógrád megyei Bujákon. A Glatz-hagyaték 77 festményéből 39-et válogattak a kiállításra, amelynek helyét a művelődési központban alakították ki pályázati és saját forrásból, valamint hitelből.
Hármas szereposztásban mutatja be a fővárosi Madách Színház Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicaljének, a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabnak az új magyar verzióját.