„Csak egy szép gondolat. Egy apró picinyke szép gondolat” – Robin Williams járkál fel s alá egy hatalmas fa odvában, miközben Peter Pan-kiképzésen esik át Sehol szigetén. Nem tud sem kukorékolni, sem repülni, túlságosan felnőtt már. Híres ügyvéd lett, legjobb barátja a mobiltelefon, és a sok megszegett ígéret. Giling Galang, a kis szárnyas tündér-törpe szerint egy kicsinyke szép gondolat kell, s minden megváltozik.
Álmos még a reggel szeme. Mint az enyém is. Szeretek kibámulni az ablakon a kertre. A kávémat készítem, miközben tudom, hogy szerda van s a nagyfiammal találkozom ismét délután. Samóca (a három éves) már turbó sebességgel (neki nem kell koffein, hogy felébredjen) cikázik egyik falról a másikra. Önfeledten nézem. Most „eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat”. Malackáért. Műanyag építőkockákból épít valamit. Mosolyogva nézek ki a még páralehelt ablakon, a napsugarak még ide-oda csusszannak a fűszálakon. Visszanézek rá és látom, mikrofonállványt épít, felkapja kedvenc vágódeszkáját, amit az édesanyja használt valamikor, terpeszbe vágja magát és belekezd „Bú, bú, bú boci szomorú…..cirmos cica haj, hová lett a vaj…?”
Könnyező Apák, figyeljetek! Ezek ám a pillanatok, magam sem tudom, hogy van ez, de csoda és megint csak csoda. Az agyamban is gondolatok cikáznak, mert tudom, hogy egyszer te is megkérdezed majd „apu hod med be az a nagy elefánt az ojoszlány barlangjába..?” és akkor elmondom, hogy be tud menni, mert a virtuális világban még ezt is elhitetik veled, és a való világban gyakran az elefántoknak is be kellene menni – de tényleg – az oroszlán barlangjába és világgá kürtölni azt a sok-sok égbekiáltó igazságtalanságot, amit az állatkertünkben művelnek és azt, hogy azért lehetünk mi ellenfelek, de nem kell feltétlenül ellenségeknek lennünk, s majd te is megtapasztalod egyszer a suli folyosóján, s nem kell mindjárt pofán vágni a másikat, mert más alakú a feje és nem úgy beszél vissza, ahogy azt te vártad.
És hogy nagyon-nagyon nehéz szeretni az ellenségünket, de azért működik, mert a Bibliai Dávid király bácsi is azt mondta, hogy a jövő a béke embereié. Hogyan mondjam el – amit most még nem kell – , hogy maradj a szívedben mindig gyermek, és akkor át tudod formálni a világot, mert nem csak homo sapiensnek kell majd lenned a túlélésre, hanem homo ludensnek is, a játékos embernek, és hogy soha ne nőj fel a szívedben felnőtté.
És ezért majd ezerszer megnézzük a Spielberg bácsi Hook kapitányát, mint a bátyáddal, és akkor majd megérted, miről beszéltem neked. Mert komoly energiákat kell mozgósítanom nekem is, hogy olyan fantáziám és kreatív képzeletem legyen, mint most neked van, mert ami nekem klotyópapír a wc-ben, az még neked mozgólépcső, amikor fel- és lefelé húzogatod, és ha én huszárkardot kérek a játékboltban, te azzal gitározol, mert olyan a markolata, mint egy gitárnyak, és amikor kihúzod a pengét, hogy egy precíz mozdulattal az állad alá illeszd, azért, hogy megmutasd nekünk: így kell ám hegedülni rajta egy Bach szólószonátát. És hogyan mondjam el, hogy milyen is az az LGT-s „ilyen, ilyen a boksz”, és miért van ez néha így egyáltalán.
Hogyan mondjam, hogy ne csak Jedi lovag legyél, hanem indián is, és a Darth Vader meg az Old Shatterhand együtt járnak wellness szállóba a családjukkal – mert a digitális világban már szinte nincs lehetetlen – , mert ők csak filmfigurák, és nem kell annyira komolyan venni mindent az életben. Ha értenéd, most elmondhatnám, persze, hiszen még a szívedből jön minden, bár még nem olvastad a Salamon király bácsit – minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert onnan jön ki minden élet, és Jézus bácsi is azt mondta, hogy ahol a kincsetek van, ott van a szívetek is, és bármennyire hihetetlen de van egy jó pár gyermekszívű felnőtt is. És nem kell ahhoz ógörögöt tanulnod, de te már tudod, mi az a mimézis, meg a metamorfózis is, így három évesen. Az utánzás és az átalakulás.
Hogyan mondjam el, hogy mi már elképesztően torzul utánzunk valamit vagy valakiket, és hamisan alakítjuk a világot a saját képünkre és hasonlatosságunkra, és még van pofánk ezt örökíteni rátok. Mert az életet hibáztatjuk, hogy szar, meg a világot, pedig nekünk kellene megváltozni, mint tékozló fiúknak és lányoknak. De ehhez gyermeki szív kellene – mert övék a mennyek királysága – és akarat. És mégis hogyan mondjam el, hogy a lenni vagy nem lenniből a lenni az mégis fontosabb, mert a boci is néha azért szomorú, mert nincs mit ennie, és nem tudja miből a számláit kifizetni, de ha tudná, hogy a gulyásban meg lehet bízni, mert nem tud és nem is akar hamis füvet adni, és a gulyást egyébként gazdinak hívják, aki vigyáz rá és ezért BIZTONSÁGBAN érezheti magát.
És hogyan mondjam el, hogy nem a cica vitte el a vajat, hanem más, mert ő most nem is kapott, úgy, mint sok tehetséges művész a támogatás-vajat, és most ugyanolyan szomorúak, mint a boci. És majd elmondom, ha kicsit nagyobb leszel, hogy a tűzoltó és magával megbékélt katona is tisztességes foglalkozás, nem csak a bróker meg PR menedzser, s a vadakat terelő juhászról már nem is beszélve. És hogy örülök, hogy hál’ Istennek és a technika újításainak, megmentették a Lolka és Bolkát, meg a Menő Manót és a Varázsceruzát, meg a mostani kedvencedet, a Kisvakondot. Hogyan mondjam el, hogy boldog vagyok, mikor kitágult pupillákkal izgulsz, hogy a picinyke fekete állatkának micsoda kalandokon kell átesni, hogy a beteg egér barátjának orvosságot találjon, hogy meggyógyulhasson, igen, mert örülök, hogy a Kisvakondot és kis barátait még nem nyírták ki a pokemonok meg a terminátor-transzformerek.
És miért van az, hogy ma már másként beszélünk és a betűk is fellázadnak a kifejezéstelenségünk hallatán, hogy esetleg veled is majd úgy beszélnek a tanáraid, mint a bátyáddal a félévi bizu kiosztásánál: „Jaj, Beni, iszonyatosan jól teljesítettél.” (?) Meg a borzalmasan-klassz és a rettenetesen-király-volt valami szele majd téged is megérint, de addig is mi jó gazdiaid leszünk. És ezért ámulok és bámulok, mint a szomorú boci az újnak látszó régi kapura, hogy miféle úton haladunk. „De apa, az régen volt”, mondod, „igen, én nem nosztalgiázom”, mondom, „csak emlékezem és szeretném – mert tudom, hogy néha kell – nemcsak a szerelmet, hanem sok értékes dolgot, ami maradandó a fogaimmal átvinni a túlsó partra, hogy a te gyermekeid is élvezhessék. De egyszer majd kapsz egy Pilinszky-kötetet, és majd megérted.
Hirtelen egy hang térít magamhoz. „Apa, apa szejetlek…” - Meg sem hallottam őt. Megint elméláztam. Eltávolodtam a földtől, kicsit körülnéztem odafent. Nem vettem észre, hogy már átölelte a lábamat. Biztonságban érzi magát. Azóta a földön hirtelen szárba szökkentek az elültetett gitárok, a mikrofonállvány is terebélyes fa lett, a boci jóllakottan hazament, a cicának meg vajfoltos a bajsza.
