Világszerte ma ünneplik az emberi jogok napját, amelyre az ENSZ Közgyűlése 1954-ben jelölte ki december 10-ét, annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Világszerte ma ünneplik az emberi jogok napját, amelyre az ENSZ Közgyűlése 1954-ben jelölte ki december 10-ét, annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
A színházban bizony viselkedni kell, mert a véres király lekiabálja a zajongókat.
Sienna Miller lesz a női főszereplője annak a filmnek, amely Alfred Hitchcock és kedvenc színésznője, Tippi Hedren kapcsolatát dolgozza fel.
A lánykérés intim dolog, sokan nem szeretik ismeretlenek orrára kötni boldogságukat, míg mások az egész világgal megosztják. Ennek mi csak örülni tudunk, főleg, ha ilyen kreatív módon teszik azt.
Madách Imre Az ember tragédiája idén új kiadásban jelent meg Jankovics Marcell színpompás képeivel illusztrálva. Ha nem tudják, mit ajándékozzanak karácsonyra, nekünk van egy ötletünk.
Laurel Roth 1973-ban született Kaliforniában, de csak nemrég adatott meg neki, hogy kizárólag a művészettel foglalkozhasson.
A világon számtalan érdekes, meghökkentő, egyedi, netán teljesen feleslegesnek bélyegzett múzeum létezik.
A népszerű Hubble űrteleszkóp újabb mérföldkövet ért el, már tízezer tudományos publikáció alapszik megfigyelésein.
Az Odeon Lloyd mozi 18. születésnapja alkalmából a mozisok a magyarhangyával karöltve ünnepi műsorokkal, vetítésekkel készülnek a Odeon nagykorúvá avatására december 16-18. között. Ez alkalomból régi kedvenc filmjeikkel, akciókkal, zenével várják a közönséget.