Úgy tűnik, vége a minden képzeletet felülmúlóan kínos variálásnak: a Live Nation közleménye szerint véglegesen eldőlt, hogy Madonna az eredetileg tervezett helyszínen, a Kincsem Parkban koncertezik augusztus 22-én.
Úgy tűnik, vége a minden képzeletet felülmúlóan kínos variálásnak: a Live Nation közleménye szerint véglegesen eldőlt, hogy Madonna az eredetileg tervezett helyszínen, a Kincsem Parkban koncertezik augusztus 22-én.
Az éjszaka a kulcsszava annak a szlovák filmfesztiválnak, amelyet Selmecbányán rendeznek Styri zivly (Négy természeti elem) címmel csütörtöktől vasárnapig, a programban szereplő filmek többsége ugyanis napnyugta után játszódik.
Kísérleti zenés színházi produkciónak ad helyet az A38 Hajó: a hetvenes évek amerikai újhullámának egyik legfontosabb zenekara, a Pere Ubu és annak egzaltált frontembere, David Thomas mutatja be új művét, az Alfred Jarry Übü királyából készített sajátos musicalt október 12-én.
Kilenc-kilenc jelölést kapott Beyoncé és Lady Gaga az MTV Video Music Awards idei díjaira, és a tavalyi nagy visszatérő, Britney Spears sem panaszkodhat hét jelölésével.
A folkzene és a néptánc művelői és szerelmesei adnak randevút Kazincbarcikán és térségében szerdától; a hét végéig tartó Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivált tizennegyedik alkalommal rendezik meg.
Hatásosnak bizonyul az illegális letöltések elleni szigorú svéd szabályozás, amelynek áprilisi bevezetése óta a skandináv országban közel 30 százalékkal esett vissza az internetes adatforgalom.
Nemcsak az érte rajongó nők, de az egyszerű filmrajongók is sokat veszítenének, ha Hollywood egyik legnagyobb sztárja komolyan gondolta, amit az elmúlt napokban nyilatkozott egy magazinban.
Madonna vasárnapi koncertjének hangereje a szentpétervári Palota-téren elérte a 106,4 decibelt, és az Ermitázsban zárt ablakok mellett a 80 decibelt, vagyis súrolta a világ egyik leggazdagabb múzeumában még megengedett felső határértéket.
Bujtor Istvánt néhány napja a veszprémi kórházban kezelik, állapota súlyos - tudta meg kedden az MTI. A Petőfi Színház igazgatójánál súlyos fertőzés lépett fel.
165 éve született Ilja Repin orosz festő, a realista festészet egyik legnagyobb alakja, aki új stílust teremtett páratlanul valószerű képeivel, és habár nem volt a szovjet rendszer híve, a Szovjetunióban ennek ellenére is a szocialista realizmus megteremtőjeként és legnagyobb alkotójaként tekintettek rá.
Kiderült, hogy Michael Jackson elhíresült orvosa, Conrad Murray nem kizárólag Jackót kezelte kizárólag kórházi körülmények között engedélyezett módokon, hanem a 2006 decemberében elhunyt James Brownt is.
Óriási, egyméteres férgek népesítették be a tengereket 475 millió évvel ezelőtt - jelentették be spanyol kutatók. A tengeri férgek fosszilizált nyomaira Spanyolország központi részén, a Cabaneros Nemzeti Parkban bukkantak, azon a területen, amely a kora ordovicium időszakában tengerfenék volt.