Miközben öt-nyolcszoros leütéseket is elért egy-egy tétel a Képcsarnok szombati árverésének 250-es listájában, meglehetősen sok tétel maradt vissza.
Miközben öt-nyolcszoros leütéseket is elért egy-egy tétel a Képcsarnok szombati árverésének 250-es listájában, meglehetősen sok tétel maradt vissza.
Rembrandt és Raffaello egy-egy remekműve is kalapács alá kerül a Christie's aukciós ház jövő heti londoni árverésén.
Sok érdeklődő és vásárló volt a Polgár Galéria december eleji karácsonyi művészeti aukcióján, ahol nyolcszáz tétel került nagy érdeklődés mellett kalapács alá.
Sztálin fülétől indiai homokkő faragványokig, 1500-as évekbeli Madonnáktól Rippl-Rónai József-portrékig megannyi különleges műtárgyat vonultat fel a Nagyházi Galéria négynapos, majd kétezer tételes árverése december 7-én, 9-én, 10-én és 11-én.
A vártnál magasabb áron, 72 ezer dollárért (12,8 millió forintért) kelt el a Chrisie's New York-i árverésén Johnny Cash egyik gitárja, Buddy Holly hangszere, amelyet az aukció fénypontjaként emlegetettek, azonban nem talált vevőre.
Több mint 6,9 millió dollárért (egymilliárd kétszáznegyvenkétmillió forintért) kelt el Andrew Wyeth amerikai festőművész Above the Narrows (A szoros felett) című festménye szerdán a New York-i Christie's aukciós házban.
Nagy értékű ritkaságot, Edgar Allan Poe első kötetének egy példányát árverezi el pénteken a Christie's aukciósház New Yorkban.
Döbbenetes kincsek is kalapács alá kerülnek egy pénteki, pesti árverésén, amelyen majd minden második tétel 100 ezer forintról indul, de van amelyikért 1,2 millió forintot is elkérnek.
Kiváló eredményekkel zárult a Christie's aukciósház hongkongi árverése, ahol a hagyományos kínai festészet mestereinek tündöklése szinte elhalványította a kortárs alkotásokat.
Száznyolcvankét éve halott a német zeneszerző-zseni, de a végrendelete (az egyik) most is nagy hullámokat kavar. Valakinek gyanúsan sok pénzt ért az a bizonyos papírdarab.
Egy mindeddig láthatatlan, összetekerve őrzött, nagyméretű Domanovszky Endre-gobelin tűnik ki a Képcsarnok december 5-i aukciójának anyagából.