A Szentlélek eljövetelének ünnepe fontosabb, mint gondolnánk, ráadásul számos progresszív mozgalmat is megihletett.
A Szentlélek eljövetelének ünnepe fontosabb, mint gondolnánk, ráadásul számos progresszív mozgalmat is megihletett.
Szinte nincs olyan ország a nyugati civilizációban, mely ne ünnepelné a húsvétot. Vannak azonban olyan részletek a kereszthalállal és a feltámadással kapcsolatban, amelyeket kevesen ismernek. Összegyűjtöttünk a 10 legérdekesebbet.
Szerinte az embernek azt kell csinálnia, amivel önazonosságot képvisel. Fontosnak tartja, hogy igényes, humánus és szellemileg is inspiratív legyen a tartalom. Poénok és prédikációk: Pajor Tamással beszélgettünk.
78 éves korában elhunyt Joanna Dunham, aki Mária Magdolnát játszotta A világ legszebb története - A Biblia című filmben.
Visszatért a filmezéshez csaknem egy évtized szünet után Roberto Benigni. Az Oscar-díjas színész-rendező hétfőn beszélt erről az olasz médiában.
A tavalyi kényszerszünet után idén ismét láthatja a nagyközönség a Polányi Passiót. A 2001 óta látogatható előadás főszereplője ismét Keresztes János színművész lesz.
„A legkevésbé biblikus bibliai filmnek" nevezte a csütörtökön a mozikba kerülő Noé című filmjét Darren Aronofsky, ami már bemutatása előtt komoly vitákat kavart, a főhőst pedig „az első környezetvédőnek" mondta.
Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek után Indonéziában is betiltották vallási okokra hivatkozva a Russell Crowe főszereplésével Darren Aronofsky rendezésében készült Noé című szuperprodukciót.
Egymás után jelennek meg a vallási témájú filmek. Az Isten fia máris kasszasiker: a bemutatása utáni első hétvégén több mint 26 millió dollárt hozott.
Az egyiptomi al-Azhar, a szunnita iszlám legtekintélyesebb vallástudományi és -jogi intézménye felszólította a hatóságokat, ne engedjék levetíteni a hollywoodi mozit.
A három fiú közül kettő a Nobel-békedíjjal együtt eladná, a harmadik nem. A tárgyak most egy bank széfjébe kerültek, a kulcs a hónapok múlva esedékes bírósági döntésig a bírónál marad.
A Biblia pátriarkák korában játszódó történetek tevéi utólag kerülhettek a szövegbe, mert ezek az állatok valójában csak a Kr.e. 9. században jelentek meg Izrael földjén - számoltak be régészek.