Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikus társadalom. Munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt, Molnár Dánielné, mindenki Ilcsi nénije, a híres magyar kozmetikum-család névadója, az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. alapítója.
Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikus társadalom. Munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt, Molnár Dánielné, mindenki Ilcsi nénije, a híres magyar kozmetikum-család névadója, az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. alapítója.
A budapesti Nemzeti Színház műsorán szerepel márciustól Székely Csaba Bányavirág című drámája. Az előadást – csakúgy mint a vásárhelyit – Sebestyén Aba rendezi, a díszletet pedig Bartha József marosvásárhelyi képzőművész készíti. A szereplők közt olyan televízióból ismert színészeket találunk, mint Stohl András vagy Tompos Kátya.
2013 január 18-án, pénteken 20 órai kezdettel Kertész Mihály A Tolonc című 1914-ben készített némafilmjét vetítik a marosvásárhelyi várban lévő MUSEUM Café-ban. A vetítés zongorakísérettel történik. Zongorán játszik: Szép András.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház januárban kilenc előadást játszik. Meghívott előadásként színpadra kerül a Horváth Csaba által rendezett Toldi, ezen kívül a temesvári közönség a Gardénia, Deviancia, Prah, Rendőrség, Özönvíz előtt valamint a Peer Gynt című előadásokat láthatjuk.
Kiszáradt Püspökfürdőn az a termálvizes tavacska, amelyik a hévízi tündérrózsa, és más, Európában természetes körülmények között csak itt élő, védett állat és növényfajoknak biztosított életteret.
Kolozsvárra költözhet 2013-ban a Félsziget fesztivál, amelyet 2003 óta Marosvásárhely határában, a Maros parton szerveznek meg.
2013-ban Kolozsváron kerülhet megrendezésre az erdélyi Félsziget fesztivál, amelyet 2003 óta Marosvásárhely határában, a Maros-parton kapott helyet.
Zajos sikert aratott a Budapesti Operettszínház rendezője, Somogyi Szilárd által színpadra állított, Isten pénze című musical karácsonyi bemutatója Csíkszeredán, a Csíki Játékszínben.
Zajos sikert aratott a Budapesti Operettszínház rendezője, Somogyi Szilárd által színpadra állított, Isten pénze című musical karácsonyi bemutatója Csíkszeredán, a Csíki Játékszínben.
A fiatal marosvásárhelyi színész az utóbbi évadok egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb művésze. Interjú a Kaszás Attila díjas színművésszel.
A színház haldoklik – gondolják egyre többen. Rohanó világban: világvége. Hát akkor álljunk meg, és nézzünk körül, mert a megoldás mindig közelebb van hozzánk, mint hinnénk – vallja a kortárs színház új irányzata, a dokumentarizmus. Nemcsak tükröt fordít a néző és a társadalom fele, de empátiára, megoldáskeresésre, beszélgetésre késztet. A kérdés csak az, elég-e a színpadon a puszta dokumentumot viszontlátnunk, ha meg nem, milyen formanyelv képes drámává formálni a közvetlen realitást.