Legalább hét alkotás képviseli az országot a 21. Európai Filmek Fesztiválján a Szabadka melletti Palicson, július 19. és 25. között - emelte ki Siflis Zoltán, a fesztivál magyar programjának válogatója az mti-nek.
Legalább hét alkotás képviseli az országot a 21. Európai Filmek Fesztiválján a Szabadka melletti Palicson, július 19. és 25. között - emelte ki Siflis Zoltán, a fesztivál magyar programjának válogatója az mti-nek.
A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó tíznapos versenyprogramjában tizenhárom előadás szerepel, de a közönséget harmincöt helyszínen mintegy száznyolcvan off-programra is várják.
Az Újvidéki Színház produkcióját Urbán András rendezte. A Neoplanta a vajdasági Újvidék történelmét és az ott élő emberek sorsát mutatja be úgy, hogy a történeteket a jelen eseményeihez köti.
Idén először 18 helyszínen több mint 80 program, köztük kiállítás, színielőadás, komoly- és könnyűzenei koncertek, opera, gyerekprogramok, filmvetítések töltik meg a III. kerület utcáit és tereit június 7. és augusztus 30. között.
Négynapos fesztivállal ünneplik csütörtöktől a budapesti belváros "új főutcáját", a márciusban átadott Ferenciek terét és a környező utcákat.
A Gyöngyösi Bornapokon, a Mátrai Borvidék fővárosában az éves rendes első találkozójukra gyűlnek össze a Mátrai borászok május 23-25-ig Gyöngyös Fő terén.
Vadonatúj klippel jelentkezett a Bëlga, mely a Rímálom az Elme utcában című dalhoz készült. Csütörtökön a Final Fest keretében tartott koncerten, a Parkban mutatják be az új videót.
Először rendezik meg május 8. és 10. közt a Budapest Parkban a Final Festivalt, ahol olyan világsztárok lépnek majd fel, mint a Pendulum, a Crookers, Stanton Warriors vagy Thomas Newson.
A jövő hétvége legfontosabb fővárosi megmozdulása a XI. kerület szívének design-dobbanása, sőt dobbantása lesz: május 9-től 11-ig összművészeti kalandra hívják a Bartók Béla útra és a Feneketlen-tó partjára az érdeklődőket.
Öt kosztümös filmet tekinthet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal május 5. és 9. között a Koreai Kulturális Központban.
Utcabállal, kiállításokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket 11 helyszínen 510 fellépővel május 7. és 11. között.
A hazai fesztiválok kívánságlistáin évek óta élvonalban lévő Blink-182 hosszú egyeztetés után igent mondott a szervezőknek: augusztus 11-én, a Sziget Mínusz Egyedik napján a Nagyszínpadon lépnek majd fel.