A világ első rabbinőjéről szóló alkotás, a Groó Diana rendezte Regina című magyar-brit-német koprodukció nyert a jeruzsálemi nemzetközi filmfesztiválon a Zsidó tapasztalat elnevezésű nemzetközi versenyben.
A világ első rabbinőjéről szóló alkotás, a Groó Diana rendezte Regina című magyar-brit-német koprodukció nyert a jeruzsálemi nemzetközi filmfesztiválon a Zsidó tapasztalat elnevezésű nemzetközi versenyben.
Sam Mendes rendezi a James Bond-sorozat következő, 24. epizódját is – jelentették be a sorozat producerei. A film a tervek szerint 2015 őszén kerül a mozikba, a 007-es ügynököt újra Daniel Craig játssza majd.
Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye, a Kossuthkifli alapján forgat tévésorozatot Rudolf Péter, rendező-forgatókönyvíró-producer.
Az amerikai elnök 24 művésznek, írónak, sportolónak adta át életművük elismeréseként a Nemzeti Művészeti Érdemérmet és a Nemzeti Emberiességi Érdemérmet.
A tolonc egy különleges filmtörténeti lelet, mely néhány éve érkezett a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe. Színháztörténeti szempontból is nagy jelentőségű A tolonc felbukkanása, mivel a korszak színészóriása, Jászai Mari is szerepel benne, akinek ez az egyetlen fennmaradt filmje.
Várhatóan szeptemberben mutatják be a magyar mozik Szász János új filmjét, A nagy füzetet, amely szombaton elnyerte a fődíjat, a Kristályglóbuszt a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon.
A legendás amerikai sorozatot már többször próbálták újraéleszteni, 2008-ban és 2009-ben - most azonban egész estés moziként tér majd vissza a filmvászonra.
Az animációs sikerfilm második része az utóbbi napokban összesen 142 millió dolláros bevételt hozott, míg Johnny Depp westernje 48,9 millió dolláros bevétellel zárta a hétvégét.
Telt házzal, vastapssal, komoly közönségsikerrel vetítették a Jeruzsálemi Filmfesztiválon Groó Diana Regina című filmjét.
A gyönyörű olasz színésznő Nápolyban és Róma tengerpartján forgatja új filmjét, amelyet fia, Edoardo Ponti rendez.
Az Oscar-díjas operatőr szombaton Washingtonban nyilatkozott abból az alkalomból, hogy részt vett a Smithsonian Folklife Festival keretében zajló magyar program filmvetítés-sorozatán.
Szász János A nagy füzet című alkotása nyerte szombaton a Kristály Glóbuszt a csehországi nemzetközi filmmustrán.