Legalábbis ezt nyilatkozta a People magazinnak Garry Marshall jó barátjáról Robin Williamsről, akivel kapcsolatban néhány napja kiderült, hogy szívműtétet kell rajta végrehajtani.
Legalábbis ezt nyilatkozta a People magazinnak Garry Marshall jó barátjáról Robin Williamsről, akivel kapcsolatban néhány napja kiderült, hogy szívműtétet kell rajta végrehajtani.
Moldoványi Ferenc Another planet/Másik bolygó című kreatív dokumentumfilmje is szerepel a 11. Thesszaloniki Dokumentumfilm fesztiválon, amelynek nemzetközi filmkritikusokból álló zsűrijét Kriston László vezeti - közölte a Magyar Filmunió.
"Sokkal rosszabbra számítottam" - mesélte a The Wrestler című filmjét Moszkvában reklámozó Mickey Rourke, aki ellátogatott a hírhedt Butyirka fogházba is.
Igaz, csak egy epizód erejéig. George Clooney és még egy sor sztár, akik a Vészhelyzet 15 évada alatt fontos szerepet játszottak a kórházsorozatban, ismét feltűntek a hamarosan befejeződő sorozat egyik epizódjában.
Van haszna a családi szakmáknak. E nélkül komoly bajba kerülhetett volna David Yates, az év talán legjobban várt bemutatója, a Harry Potter és a félvér herceg rendezője.
Szerencsére! Az elmúlt évek egyik legnagyobb animációs vígjátéksikere, a Jégkorszak, a rajongók nagy örömére idén nyáron újra a mozikba kerül Jégkorszak 3. – A dínók hajnala címmel, és jég ide vagy oda, valószínűleg ismét felforrósítja a mozitermek hangulatát.
A háromszoros világsiker után valószínűleg nem kell sokáig egy negyedik filmszerepre vadászni. Zac Efron a High School Musical kamaszlány-szíveket rabló sztárja az elmúlt hónapokban csak forgatókönyveket olvasott, rendezőkkel beszélgetett és ügynökökkel tárgyalt. Kereste, hogy mi lehet a következő filmje. És meg is találta.
Már épül a Mafilm új műterme a fóti filmgyártó telepen; az épület, amely kétszer akkora lesz, mint a tavalyelőtt leégett Huszárik műterem volt, a tervek szerint október végére készül el.
Állatmenhelyeket és lakóikat támogathatják hétvégén a látogatók egy fővárosi és 10 vidéki moziban; az érdeklődők a Marley meg én című film megtekintése előtt akár háziállatokat is örökbe fogadhatnak.
Meghalt Bacsó Péter, a magyar filmművészet egyik legnagyobb alkotója. Ilyenkor mindenki az emlékei között kapirgál, és legalább néhány idézetet kicsipeget A tanúból. Válasszunk ki egy kevésbé használt citátumot! A film végén a tömött 6-os villamoson Pelikán újra találkozik a mellőzött, és teljesen leharcolt Virág elvtárssal, a ki letargikusan kijelenti: "Nem baj! Nem baj. Visszasírnak még maguk engem!" Pelikán válasza: "Hát erre azért nem mernék megesküdni."
Dokumentumfilmet forgat Marian Cozma tragikusan elhunyt veszprémi kézilabdázó pályafutásáról Kálomista Gábor, számos magyar film producere, akivel interjút közölt a Magyar Nemzet.
Egy halandó testbe zárva élünk a folyamatos létromlás állapotában. Kételyek, kudarcok és félmegoldások közt botladozva még a teljességről szőtt álmaink is esendőek, tökéletlenek. Pár éve ébredtem rá, hogy csupán egyetlen mentségünk lehet erre a beteljesületlenségre ítélt életre: ha boldogok vagyunk. Minden percben.