Az egyszerűen csak AMY címre hallgató dokumentumfilm az első, legszemélyesebb alkotás a tragikus körülmények közt elhunyt brit énekesnőről.
Az egyszerűen csak AMY címre hallgató dokumentumfilm az első, legszemélyesebb alkotás a tragikus körülmények közt elhunyt brit énekesnőről.
Készítői Twitter-üzenetben jelentették be a Kártyavár (House of Cards) című politikai thrillersorozat 2016-ra elkészülő negyedik évadját.
Eddig nem lehetett tudni pontosan, mennyit vesztenek a forgatás miatt: most kiderült, több mint 24 millió dolláros (6,7 milliárd forint) bevételkimaradásra panaszkodnak Mexikóváros belvárosának kereskedői a Spectre című új James Bond-film forgatása miatt.
Rekordáron, 358,000 dollárért (97 millió forintért) adtak el a vintage moziposzterek aukcióján egy Frankenstein-plakátot, amely a Universal 1931-es legendás horrorfilmjének női és férfi főszereplőjét ábrázolja.
Kristóf Márton az Utóélet című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színész díját a csütörtökön véget ért 20. Vilniusi Nemzetközi Filmfesztiválon Litvániában.
Az azért jelent valamit, ha egy mozisorozat sokadik epizódja nem rejti alcímbe a sorszámát. Ott kérem, magabiztosság van. De miért ne lenne, amikor bődületes a siker?
Hugh Jackman játssza az Apostle Paul főszerepét, melynek produceri munkálataiból is kiveszi majd a részét Ben Affleck és Matt Damon mellett.
A Libanoni keringő alkotója, Ari Folman filmet rendez Anne Frank naplójából. A klasszikus animációt stop-motion technikával vegyítő alkotás első képei most kerültek a nyilvánosság elé.
Az 1908-ban Portóban született Manoel de Oliveira pályafutása során több mint ötven filmet készített. A világ legidősebb aktív rendezője halálának hírét a családra hivatkozva közölte Luis Urbano, a filmes producere.
Hat magyar film kapott meghívást az animációs filmek vezető fórumaként számon tartott Annecy Filmfesztiválra. A savoyai kisvárosban június 15-én kezdődő rendezvény programját 2600 benevezett alkotásból állították össze a szervezők.
Az Amerikai mesterlövész hatalmas sikere után Clint Eastwood ismét életrajzi filmet készíthet, ezúttal Leonardo DiCaprioval a főszerepben. Az Amerikai rémálom: Richard Jewell balladája egy bombatámadás hátterébe vezeti be a nézőket.
Robin Williams özvegye még hónapokkal korábban támadta meg a színész végakaratát, a per azóta húzódik, és egyre csak bonyolódik.