Kultúrpart


Tarantino Magyarországon

Tarantino Magyarországon

2011. 07. 24. | Kultúrpart

Kutyaszorítóban címmel készítettek Quentin Tarantino kultikus filmjéből a mai magyar viszonyokra adaptált színpadi változatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói. Radnai Márk rendezését augusztus 19-én mutatják be a Zsámbéki Színházi Bázison.

tovább
Tarr Béla-kurzus indul Lengyelországban

Tarr Béla-kurzus indul Lengyelországban

2011. 07. 18. | Kultúrpart

Tarr Béla A torinói ló című filmjével mesterkurzust tart, Pálfi György a zsűri tagja, Kardos Sándor, Mundruczó Kornél és Szász János legutóbbi munkáiból pedig vetítést tartanak csütörtöktől Wroclawban, Lengyelország legnagyobb nyári filmfesztiválján.

tovább
Már a filmekben is ciki a dohányzás

Már a filmekben is ciki a dohányzás

2011. 07. 15. | Kultúrpart

Jelentősen csökkent azoknak az amerikai mozifilmeknek a száma 2005 és 2010 között, amelyekben rágyújtanak a színészek: ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megcsappant a cigarettázó amerikai tizenévesek aránya - állapították meg kutatók csütörtökön közzétett tanulmányukban.

tovább
Amit csak Kádár János láthatott

Amit csak Kádár János láthatott

2011. 07. 15. | Kultúrpart

Filmtörténeti jelentőségű felfedezést tettek a Mokép archívumát rendszerező szakemberek: rábukkantak arra a csaknem ezer kópiából álló filmantológiára, amely az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Kádár János pártfőtitkárnak állt személyes rendelkezésére. A gyűjtemény összetétele változatos: Eizenstein és Truffaut munkái mellett részét képezi a 9 és 1/2 hét is.

tovább
50 éves az utolsó skót király

50 éves az utolsó skót király

2011. 07. 15. | Kultúrpart

Július 15-én lesz 50 éves az Oscar-díjas Forest Whitaker. Az amerikai filmszínész 2007-ben kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Az utolsó skót király című filmben nyújtott alakításáért.

tovább
Leopárdra megy a fiatal tehetség

Leopárdra megy a fiatal tehetség

2011. 07. 14. | Kultúrpart

Felméri Cecília Végtelen percek című rövidfilmje meghívást kapott az augusztus 3. és 13. között megrendezendő, 64. locarnói filmfesztiválra. A díjért versenyző filmek listáját szerdán tette közzé a svájci fesztivál.

tovább
A legjobb filmek a babonás fesztiválon

A legjobb filmek a babonás fesztiválon

2011. 07. 11. | Kultúrpart

A legjobb európai filmeket mutatják be, Írország lesz a díszvendég és Ulrich Seidl osztrák rendezőnek retrospektív vetítést rendeznek Horvátországban a 14. Motovuni Filmfesztiválon július 25. és 29. között.

tovább
Tömeghisztéria kísérte az utolsó filmet

Tömeghisztéria kísérte az utolsó filmet

2011. 07. 08. | Kultúrpart

Több ezer rajongó üdvrivalgása közepette, a világ talán leghosszabb vörös szőnyegén vonultak fel az utolsó Harry Potter-film főszereplői a regényfolyam szerzőjével együtt, csütörtök este az eső áztatta londoni belvárosban, ahol minden idők valószínűleg legcsillogóbb világpremierjén mutatták be a varázslótanonc fantasztikus kalandjait lezáró filmet.

tovább
süti beállítások módosítása