Kultúrpart


Áttáncolt életek: 60 éves az Alba Regia

Áttáncolt életek: 60 éves az Alba Regia

2009. 09. 01. | Kultúrpart

Áttáncolt életek - ezt a címet adta a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes a fennállása hatvanadik évfordulóján nyitott kiállításnak. A cím nem túlzás: az együttes jó néhány tagjának, köztük a közös munkában 1958-tól részt vevő Botos Józsefnek, az Alba Regia Táncegyesület vezetőjének szinte egész élete a tánc jegyében telt és telik évtizedek óta, még ma is.

tovább
Zavarba ejt és elcsábít

Zavarba ejt és elcsábít

2009. 09. 01. | Kultúrpart

Az mr-2 Petőfi Rádió honlapja augusztus 31-én a nap előadójává választotta a Yava zenekart. A Fonogram világzenei díjra jelölt együttessel és dalaikkal így egyetlen nap alatt több tízezer internetező ismerkedett meg. A Yava közben már a következő nagy koncertjére készül, amely szeptember 11-én lesz Solymáron.

tovább
Nagy sikerrel zárultak a Kultúrpart pályázatai

Nagy sikerrel zárultak a Kultúrpart pályázatai

2009. 09. 01. | Kultúrpart

A Kultúrpart a 2009-es nyár folyamán két tehetségkutató versenyt is útjára indított: a CIOFF Fotófesztivál és az idei Dalverseny – hivatalos nevén az Örömtánc Világzenei Pályázat – ezúttal véget értek. Nagy örömünkre szolgál, hogy a pályázók mindkét esetben felülmúlták várakozásainkat.

tovább
Jászkun kapitányok nyomába erednek

Jászkun kapitányok nyomába erednek

2009. 09. 01. | Kultúrpart

A támogatási szerződések aláírása után megkezdődhet két nagyszabású fejlesztési terv, a "Jászkun kapitányok nyomában" című turisztikai és a "Zounok" elnevezésű könyvtárfejlesztési projekt Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

tovább
Tíz éves a Duna Táncműhely

Tíz éves a Duna Táncműhely

2009. 08. 25. | Kultúrpart

10 év nagy idő. Szokták mondani. Egy fiatal párnak 10 év sok. Házas éveknek még kevés. 10 év egy munkahelyen sok, de a biztonságos nyugdíjhoz még kevés. 10 év egy társulat életében szép eredmény. A Duna Táncműhely 10 éve jelen van a táncművészeti világban, 10 éve alkot és fejlődik. 10 éve döngetik a csizmák és tánccipők a színpadokat itthon és külföldön egyaránt.

tovább
süti beállítások módosítása