Anyanyelvi tábort szerveztek a romániai Szatmárnémetiben (Satu Mare) csángó gyermekek számára. A kezdeményezés fő célja a magyar nyelv és kultúra alaposabb megismertetése a moldvai gyerekekkel.
Anyanyelvi tábort szerveztek a romániai Szatmárnémetiben (Satu Mare) csángó gyermekek számára. A kezdeményezés fő célja a magyar nyelv és kultúra alaposabb megismertetése a moldvai gyerekekkel.
"Kelet az új Nyugat" - ez a mottója az Europe XXL elnevezésű összművészeti fesztiválnak, amelyet a berlini fal leomlásának huszadik évfordulója alkalmából rendez Lille városa. A hétvégén Budapest és Bukarest mutatkozott be.
Prímáspárbaj szemtanúja lehet a közönség július 10-én, a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar margitszigeti fellépésének napján.
Egy hét múlva kezdődik a VI. Martin György Országos Néptáncfesztivál Szegeden; a háromnapos program során nyolc csoport több mint háromszáz táncosa mutatkozik be - közölte pénteken a Tisza-parti városban a fesztivál szervezője.
Ünnepélyes keretek között idén is hagyományosan megrendezik a magyarországi lengyel kisebbség napját védőszentjük, Szent László ünnepén, június 27-én. A rendezvények a kőbányai Lengyel Házban és annak szomszédságában lesznek.
Fúvószenekarok által kísért kerékpáros-bevonulással kezdődik pénteken délután a VI. Homokháti Sokadalom; a tíznapos program során Mórahalmon a mulatság mellett szakmai konferenciákat is tartanak – mondta el a csütörtökön a település polgármestere az MTI-nek.
Érdemes lesz ellátogatni a Teraszra a következő két napban: június 24-én az Experidance, 25-én pedig a Csík zenekar szórakoztatja a közönséget, utóbbi illusztris vendégek társaságában.
A világhírű Experidance tánckar fellépése lesz a pilisszántói Szikla Színház idei évadjának kiemelt programja; a csapat július 4-én lesz látható, másnap pilisi nyárköszöntő folklór napot tartanak.
A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban a nyári szezon egy fergeteges lovas rendezvénysorozattal indul, melynek célja a hagyományőrző lovas mesterségek, tevékenységek bemutatása. Lesz westerntábor, sok-sok bor, lovastorna és persze betyárok is.
A kulturális tárca előzetes adatai alapján a rossz idő ellenére az idén is meghaladta a 300 ezret a Múzeumok éjszakája látogatóinak száma; végleges adatok a hét második felében várhatók a múlt szombati eseménysorozatról.
A déli félteke téli napfordulója első hajnali sugarainál köszöntötte Bolíviában az ajmara indián nép történelmének 5517. évét a törzsből származó Evo Morales elnök vezetésével. Újévünnep, Dél-Amerika.
Életének nyolcvanhetedik évében elhunyt a világ legnagyobb sarodművésze, az indiai Ali Akbar Khan. Nem most, még a múlt csütörtökön.