A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című gyermek népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna TV-n.
A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című gyermek népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna TV-n.
Két évtizedes fennállását ünnepli a Kerekes Band. Október 31-én jubileumi táncházat tartanak a Fonó Budai Zeneházban, november 28-án pedig hatalmas koncert lesz az A38-on, melyen fellép Nagy Feró és Szalóki Ági is.
2015 őszén 20 éves lesz a Fonó. Ebből az alkalomból 2015 szeptembertől decemberig prémium koncert- és táncházi sorozattal ünnepel a zeneház, melyet az elmúlt napokban Prima Primissima díjra is jelöltek.
Újra itt a népzenei tehetségkutató, a Páva, most azonban kicsit másképp lesz minden, mint azt eddig megszokhattuk. Az ormótlan bajszok, kontyok, gatyák és rakott szoknyák helyett az apró csizmák, és a rebbenő copfocskák kerülnek reflektorfénybe. Indul a gyerekpáva!
Szeptember 5-én muzsikusok, táncházasok, hagyományörző mesterek várják a Szentendrére látogatókat a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója alkalmából, melyet a Hagyományok Háza szervez.
Szerda reggeltől újra fesztiválvárossá változott Zamárdi, ahol a Mol Nagyon Balaton programsorozat keretében négy napon át egyszerre két fesztivál, a Strand és a B.my.Lake várja a közönségét. Siófokon a FolkFeszt vette kezdetét.
Furulyák, dudák és rejtélyes eredetű sípok. Szokolay Dongó Balázs az erdő mélyére költözött, mi pedig természetes stúdiót rendeztünk be számára a fák között.
Augusztus 20-23. között a Budai Várban a pásztorélet kerül előtérbe. A Mesterségek Ünnepe idei díszvendége Spanyolország lesz, a zenéről többek között Lajkó Félix, a Muzsikás Együttes, az Etnofon és Szirtes Edina gondoskodik.
Csókolj meg babám címmel másfél éven belül 3. stúdióalbumát jelentette meg a Balkan Fanatik. A hazai elektro-etno színtér népszerű képviselője új, hetedik anyagán a magyar népdalokat reggae és a ska alapokkal vadította meg.
A Magyar Református Szeretetszolgálat „Bódvalenke – Freskófalu” elnevezésű projektjének keretében augusztus elején ismét megrendezi a cigány kultúra és művészet immár hagyományos seregszemléjét.
Július 31-én 20.30-tól lesz látható a Várkert Bazárban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Élő Martin Archívum - Kalotaszeg című előadása. A műsor után táncház várja a vendégeket.
Kerek számot ünnepel a Ghymes Fesztivál, melynek tíz éve része az irodalom, a színház, a tánc és a zene. Szarka Gyula és Tamás évről évre a legjobbak közül válogatnak.