Tíz magyar és határon túli település mutatkozik be szeptember 16. és 18. között a FesztMagyar című fesztiválon a budapesti Millenáris parkban. A rendezvényen bemutatják Rófusz Ferenc animációs rendező új alkotását is, a Ticket című filmet is.
Tíz magyar és határon túli település mutatkozik be szeptember 16. és 18. között a FesztMagyar című fesztiválon a budapesti Millenáris parkban. A rendezvényen bemutatják Rófusz Ferenc animációs rendező új alkotását is, a Ticket című filmet is.
Kirakodóvásárral, salsamenet-rekordkísérlettel, őstermelői piaccal, vándorkiállítással, valamint a lengyel és az ír kultúra kincseit bemutató programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén a belvárosban megrendezésre kerülő Királyi Vásár.
Kicsit nehezen mozdul a satu, látszik ritkábban használja mostanában. Persze nincs is rá szükség, a szobában a polcon és a szekrényben rendben sorakoznak a kész hegedűk és brácsák: előbbiből tucatnyi, a mélyhegedűből éppen egy pár.
Az érintetlen fiatal lányoknak ingyenes belépőt biztosít a virág fesztivál.
Négyszázhetven éve, 1541. augusztus 29-én - a mohácsi csata után napra pontosan 15 évvel - foglalták el a törökök Buda várát, a Magyar Királyság fővárosát.
II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai emlékhelyeit keresi fel az az ötven székelyföldi és szórványvidéki, aki részt vesz az augusztus 29-ig tartó VII. Mikes-zarándoklaton.
Szeptember 23-tól 25-ig tart az idén a délkelet-szlovákiai Bodrogközi Kulturális Fesztivál, a térség hagyományos szüreti ünnepsége, egyben Királyhelmec város napja. Az idei programokat a korábbi évek költségvetésének töredékéből kell megrendeznie a szervezőknek.
Az ember attól kezdve iszik, mióta őseink először zabáltak be komolyabb mennyiségű rohadt gyümölcsöt. Azóta számtalan szeszfajtával gyarapítottuk repertoárunkat és a szeszfogyasztás mélyen belegyökerezett az emberi kultúrába. Most megnézzük, hogyan lehet vodkát készíteni.
Idén ismét megrendezik a magyar határhoz közeli vajdasági városban, Magyarkanizsán (Kanjiza) a Jazz, improvizatív zene... című zenés, táncos fesztivált, benne Nagy József táncos-koreográfus legújabb produkciójával, az Azamival, Kodály-zenével, kórusmuzsikával és éjjeli szabadzenéléssel.
Utolsó csók a kedvestől a csata előtt, majd a Fekete Sereg elindult, hogy bevegye a Városligetet.
A debreceni virágkarneváli felvonulás után gépkocsik sora indult útnak Hortobágyra, hogy utasaik részesei legyenek a puszta - a lovasnapok utáni - második legnagyobb nyári rendezvényének, a hídi vásárnak - tapasztalta az MTI tudósítója szombaton.
Hogyan válaszolnak az egyre globalizálódó világ kihívásaira a magyar közösségek, mi történik a helyi identitástudattal? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ hétfőtől Kolozsváron, a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson. A konferenciát Schmitt Pál államfő nyitja meg.