Sok éves hagyomány, hogy az év utolsó előtti napján a Csík Zenekar óévbúcsúztató koncerted ad. A különleges koncerten idén is neves vendégművészek lépnek fel, úgymint Presser Gábor, Dresch Mihály, Kiss Tibor, a Dűvő Zenekar és a Hot Club of Hungary.
Sok éves hagyomány, hogy az év utolsó előtti napján a Csík Zenekar óévbúcsúztató koncerted ad. A különleges koncerten idén is neves vendégművészek lépnek fel, úgymint Presser Gábor, Dresch Mihály, Kiss Tibor, a Dűvő Zenekar és a Hot Club of Hungary.
A Muzsikás, a hagyományos magyar népzene egyik legismertebb együttese ismét karácsonyi koncertekkel kedveskedik a közönségnek. December 18-án az Fővárosi Művelődési Ház színháztermében (Fehérvári út 43) Kallós Zoltán, a híres erdélyi népzenetudós tanítványaival lesz az együttes vendége. December 21-én a MÜPA Nemzeti Hangversenytermében pedig egy még nagyobb szabású koncertres számíthatnak az érdeklődők.
Megkezdődtek a Jászkun kapitányok nyomában elnevezésű kulturális turisztikai projekthez kapcsolódó építési munkák: elsőként a Jász-Nagykun-Szolnok megye három településére - Szolnokra, Karcagra és Jászberénybe - tervezett látogatóközpontok kialakításához fogtak hozzá a kivitelezők.
A jelenlegi gyakorlathoz képest nagy változás lenne, ha elfogadnák a világörökségi törvényt, mert a magyar államtól jelenleg nem kapnak segítséget az érintett helyszínek - mondta Szabó Csaba, Hollókő polgármestere.
A magyarországi kisebbségek kultúrájáért végzett munkáért adják át a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat az V. Nemzetiségi Gálán vasárnap a Budai Vigadóban.
Évzáró eseményt tart december 15-én a Zene a rasszizmus ellen (ZARE) projekt hazai koordinátora: karácsony és hanuka jegyében az A38 állóhajón fellép Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, valamint a Fellegini Klezmer Gipsy Band.
A napokban jelenik meg Szalóki Ági új – az énekesnő megfogalmazása szerint családi - lemeze Gingalló cimmel.
Betlehemi élőkép, ember méretű faszobrok és eleven háziállatok teszi teljessé az ünnepi hangulatot a Fővárosi Állat- és Növénykert Állatkert parasztudvarában.
A napokban jelent meg a Ghymes 25 év – Aréna című, a BS Arénában rögzített koncert DVD-je. A felvidéki zenekar totemállata, a szarvas tehát nemcsak a napot tartja agancsai között, hanem ezt a remek hangulatú lemezt is.
Fergeteges hangulatban zajlik a ötödik Kárpát-medencei vőfélytalálkozó a hajdú-bihari Földesen. Csaknem 120 vőfély nagyszámú érdeklődő előtt idézi fel a magyarság lakodalmi szokásainak emlékét: rigmusokban, énekekben, történetekben, táncokban elevenednek meg az egykori lakodalmi hagyományok.
Elkezdődött a Háromszék Táncegyüttes turnéja. November 28-án Szegeden, 29-én Budapesten, 30-án Szatmáron és elsején Kolozsváron mutatják be Kádár Kata balladájának táncszínházi feldolgozását.
Megjelent a Ghymes együttes koncert dvd-je, amellyel a Papp László Budapest Sportarénában idén januárban tartott 25. születésnapi fellépést örökítették meg.