1971 óta történtek rendszeresen szexuális visszaélések a német iskolában. A jelenlegi igazgatónő szerint súlyos hiba és mulasztás volt, hogy akkor félvállról vették a vádakat, és az iskola nem vizsgálta ki alaposan ezeket az ügyeket.
1971 óta történtek rendszeresen szexuális visszaélések a német iskolában. A jelenlegi igazgatónő szerint súlyos hiba és mulasztás volt, hogy akkor félvállról vették a vádakat, és az iskola nem vizsgálta ki alaposan ezeket az ügyeket.
Babaruhabörze, királyfikergető, kalandok a Várhegy gyomrában, Beethoven matinékoncert, vagy csak virágültetés a gangon?
Kézműves foglalkozáson kerülhetünk közelebb a falusi kultúrához szombatonként a Néprajzi Múzeumban. A bábkészítés és a rendhagyó történetek április végéig hetente várják a gyerekeket és a felnőtteket.
Az óvodából iskolába kerülő gyermekek számára nagy gondot jelent az intézményváltás. Míg az óvodában többnyire a játék, a mozgásos tevékenységek kerülnek előtérbe, addig az iskolákban a mozgásos foglalkozások háttérbe szorulnak, a gyermekek napi 6-8 órát ülnek az iskolapadban. Az ülő helyzet nagyon megterheli a gerincoszlopot. A tartási reflexek ebben az életkorban még nem minden gyermeknél fejlődtek ki megfelelőképpen. Az írás, olvasás tanulásánál a tanító nénik azzal szembesülnek, hogy a gyermekek nem képesek a fejüket, nyakukat tartani, ezért gyakran könyökölnek, támasztják fejüket vagy elfekszenek a padon.
Ahhoz, hogy a helyes tartás kialakulhasson, megfelelő gyakorlatokra van szükség.
A belvárosi iskolák többsége nem rendelkezik udvarral, az osztályok nagy létszámúak. A tornatermet több osztály között kell megosztani, így a gyermekek csupán heti 1-2 alkalommal jutnak megfelelő mozgásfejlesztéshez. A téli, saras időszakban a játszótéri programok beiktatása is nehezen kivitelezhető.
A kisiskolás korosztályra jellemző, hogy képességeik még nem kialakultak, a megfelelő fejlődési fok eléréséhez rendkívül fontos lenne a mozgás, ingergazdag mozgástér.
Általában 12 éves korig fejleszthetőek legeredményesebben az alábbi képességek:
- Emlékezet,
- Önfegyelem,
- Szabálytudat,
- Szociális érzékenység,
- Kudarctűrés,
- Egyensúly,
- Koordináció
Az iskolarendszerben való továbbhaladás sikerességét nagyban befolyásolja az is, hogy a tanulóknak a kötelező tanórákon kívül van-e lehetőségük sportolásra, vagy mozgásfejlesztésre járni.
Az általános iskolákban a fejlesztő pedagógusok túlterheltek, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek tömegei miatt.
Komplex program során a mozgás fejlesztésével az idegrendszer érettebbé válik a tanulási folyamatokhoz. A gyermek kiegyensúlyozottabbá, mozgása összerendezettebbé, harmonikusabbá érik.
A Szebben Szeretnék Járni Egyesület figyelme kiterjed a tartási problémákra (gerincferdülés, lúdtalp, hanyag tartás) emellett a gyermekek állóképességét is növelik.
Mozgásfejlesztő foglalkozásaikkal nem csak az iskolás korosztályt, hanem a kisebbeket is szeretnék elérni, azért, hogy ne az iskolába való bekerüléskor szembesüljenek éretlenségeikkel.
Foglalkozásaikra vidámság, felszabadultság jellemző. Speciális eszközeik segítségével, játékos feladataik közben a gyermekek részképességei szinte észrevétlenül fejlődnek. Különös hangsúlyt fordítanak az egyensúlyérzék fejlesztésére, a változatos játékokra, dalok, versek, mondókák, egyszerű táncos mozgások tanulására.
Aktuális programjaik:
ÜGYESÍTŐ, OKOSÍTÓ mozgásfejlesztő foglalkozások, speciális eszközökkel,
akadálypályákkal, különböző életkorú gyermekeknek
Ugra-bugra
1-2,5 éves korig (szülőkkel)
A foglalkozás időtartama 45 perc
Szökkenő
2,5-5 éves korig (szülőkkel, vagy nélkülük)
A foglalkozás időtartama 45 perc
Tótágas
5-8 éves korig
A foglalkozás időtartama 60 perc
Programjaik elősegítik a tanulási készségek fejlődését, az egyensúlyérzék javulását, az izmok összehangolt működését, a helyes testtartás kialakulását.
Zenével, dallal, verssel, tánccal gazdagítva teszik élvezetessé, élményszerűvé a gyermekek számára foglalkozásaikat.
Belépő 1 alkalomra 1200 Ft,
Bérlet: 4 alkalomra 4000 Ft, 6 alkalomra 4200 Ft.
A foglalkozásokat Balogh Marianna, az egyesület konduktora tartja.
www.szebbenszeretnekjarni.hu
Helyszín: EÖTVÖS10 Közösségi és Kulturális Színtér
1067 Budapest, Eötvös u. 10.
Tel.: 322-2886
www.eotvos10.hu
Buday Péter főz a miskolci gyerekeknek. A chéf megpróbálja bebizonyítani, hogy kevés pénzből is lehet minőségi ételeket előállítani.
Fegyveres rendőrök vittek el két fiatalt egy belvárosi lakásból, miután több lövést adtak le egy macskára.
Úgy tűnik, Tóth Zita megfejtette az emberiség egyik nagy rejtélyét. Tudni illik, hogy hova tűnnek a zoknik. Filc, a zoknimuki című regényéből minden kiderül.
Az ügyben súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás, a gyanúsított szabadlábon védekezik.
Ezen a hétvégén megismerkedhettek a rézfúvós hangszerekkel, remek kártya- és színpadi trükköket tanulhattok, kiélvezhetitek a farsang végét, és interaktív előadáson vehettek részt.
Európai uniós tájékoztatás szerint magyar forgalmazója is van azoknak a kínai gyártmányú gyermekjátékoknak, amelyeknek veszélyes anyagnak számító műanyag-lágyító tartalma jelentős mértékben meghaladja a megengedett határértéket.
A Vacka Rádió a legsikeresebb műsorok egyike az MR1-Kossuth Rádión. Este fél nyolckor csendül fel a szignál, és a gyerekek együtt dúdolnak Rutkai Borival és a Hébe-hóba bandával. Mindenki megismerte Abbas Murad nevét, elképzelik, milyen lehet Hókupackavacka, rajonganak Zűrös Pertliért, Pötty Dorkáért és a többiekért.
Gyámügyesek jártak hétvégén a Sheen házaspár otthonában. A sztár szerint csak rutineljárásról van szó.