Nem tudjuk, az út végén mi várja ezt a szerencsétlen gyereket. A világsztár anyuka mindenesetre nem bánja, ha kislánya magas sarkúban jelenik meg. Akkor mi sem.
Nem tudjuk, az út végén mi várja ezt a szerencsétlen gyereket. A világsztár anyuka mindenesetre nem bánja, ha kislánya magas sarkúban jelenik meg. Akkor mi sem.
Nem olyan biztos, hogy jó dolog híres festő gyerekének lenni. Amikor apu ránk néz, és megnyalja a száját, nem biztos, hogy csak az apai szeretet vezeti.
A Mikulás mindenkit szeret. Nem kell ahhoz jónak lenni, különösebb emberi értékeket se kell megcsillogtatni: ez az idős bácsi így is, úgy is hoz ajándékot. Mindig is hozott.
Nagy sikert arat vendégei körében a grazi Frida und Fred Gyermekmúzeum: 2003-as megnyitása óta kétszázhetven ezer látogatója akadt. Jörg Ehtreiber múzeumigazgató elmondta: ezzel magasan túlszárnyalták a kezdetekkor jósolt évi harmincezer fős látogatottságot.
Orbán Ottó gyermekverseit dolgozza fel a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legújabb darabja; a Tekergő című csecsemőszínházi előadás bemutatóját pénteken tartják a Kolibri Fészekben.
Egy elsőéves gyógyszerészhallgató egy férfit megölt, két másik személyt pedig súlyosan megsebesített a pécsi egyetemen, miután lövöldözni kezdett. Összeállításunk nemzetközi kitekintéssel.
Öt szentendrei középiskola képviseli Magyarországot a British Council és a londoni Temze Fesztivál közös oktatási és művészeti projektjében, amely hét ország mintegy 2000 diákját fogja össze.
Gazdag kép- és térképillusztrációval ellátott, szöveges háttéranyaggal bővített internetes országismereti játékban csiszolhatják műveltségüket a Kárpát-medencei magyar diákok december 1-jétől.
Helsinkiben vendégszerepel csütörtöktől öt napon át a kecskeméti Ciróka Bábszínház; A kékruhás kislány története című animációs játékukat, amelynek alapja Pablo Picasso egyik festménye, a finn szépművészeti múzeumban látható Picasso-kiállításhoz kapcsolódva hívták meg a finn fővárosba.
Az egyik legsúlyosabb iskolai mészárlás helyszínének, a Columbine iskolának a nevéből fogalom lett. Pedig nem ez volt az első hasonló mészárlás, de a középiskolai lövöldözések között addig az időpontig, a legsúlyosabb. Azt hihetnénk, ebből az esetből sokat tanult a világ, főleg azt, hogy lehet a hasonló tragédiákat megakadályozni, megelőzni. Mégis időről-időre újabb hasonló esetekről számolnak be a híradók. Sőt azóta a 13 halottat és 23 sebesültet követelő lövöldözés rekordja is megdőlt. Elliot Aronson nemrég megjelent könyve, a Columbine után az iskolai agresszió szociológiájával foglalkozik. Ennek kapcsán néztük meg, hogy mi is történt a világban Columbine után.
Verseskötetek, meseregények és lapozók mellett regények, ismeretterjesztő kiadványok és öltöztetőkönyvek is helyet kapnak a Móra Könyvkiadó téli kínálatában.
Elliot Aronson új könyvében kevés újdonságot mond el. De úgy tűnik, van, amit nem lehet elégszer szajkózni. Columbine után címmel az iskolai erőszak témáját körüljárva összegzi kutatási eredményeit és konkrét megoldási javaslatokat ad a problémák orvoslásához.