A brit szupermarketekben már beköszöntött a húsvét: egyes boltok polcain megjelentek a húsvéti csokitojások, több mint három hónappal 2013 húsvétja előtt.
A brit szupermarketekben már beköszöntött a húsvét: egyes boltok polcain megjelentek a húsvéti csokitojások, több mint három hónappal 2013 húsvétja előtt.
A székelyföldi Miklósváron töltötte a húsvéti ünnepeket Harry herceg, II. Erzsébet brit uralkodó unokája, aki a harmadik a trónöröklés sorrendjében.
Az 5,5 méter átmérőjű csokitojáson több mint két hétig dolgozott két tucat cukrász.
A Fülöp-szigeteken már hagyománynak számít Jézus keresztre feszítésének valóságos ábrázolása. Az elképesztő fájdalom ellenére évről évre akadnak, akik vállalják a szertartást.
Legalább vidéken nem finomkodnak, gondoltam, és hajnali négykor, pizsamában adtam meg magam életem első igazi locsolásának.
Családi napot és húsvéti vásárt szervez a Moravcsik Alapítvány március 31-én a Corvin Plaza-ban és a Corvin Sétányon, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával és a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet közreműködésével.
A számítógéptől való önmegtartóztatást szorgalmazza a böjt heteiben egy toszkán plébános, aki ezt Facebook-profilján is közölte.
Húsvét előtt mi mással rukkolt volna elő Hollywood, mint egy bűbájos animációs mesével arról a bizonyos titokzatos nyúlról?
A hagyományos virágvasárnapi Ifjúsági Tojásfestő Versennyel április 17-én veszi kezdetét a Míves Tojás Múzeum húsvéti programsorozata a baranyai Zengővárkonyban.
A mentők közlése szerint egy súlyos és öt könnyebb sérültet vittek kórházba.
Sissi kedvence a Gödöllői kastély és a lovaglás mellett az ibolya volt; holnap, április negyedikén kandírozott virágszirmokat ehetünk és virágkeringőzhetünk Gödöllőn.