Életrajzi újdonságokat, eddig ismeretlen felvételt és fotókat ígér az Észak-Amerikában szeptember elején debütáló Salinger című dokumentumfilm.
Életrajzi újdonságokat, eddig ismeretlen felvételt és fotókat ígér az Észak-Amerikában szeptember elején debütáló Salinger című dokumentumfilm.
Hamvas Béla és Weöres Sándor levelezése nem csak mester és tanítvány kapcsolatáról, de a tudományos fantasztikumhoz fűződő vonzalmukról is árulkodik.
A haldokló Gutenberg-galaxis néhány törpecsillaga azért szór még némi fényt a papíralapú olvasást kedvelők arcába, de már évek óta üljük a halotti torát. Korai lenne?
A világhírű amerikai krimiírót, a Szóljatok a köpcösnek! és a Mint a kámfor szerzőjét 87 éves korában érte a halál Detroitban.
A legendás költő előtt tiszteleg - egyebek között versmondási rekordkísérlettel - az idei Balatoni Íróhét Keszthelyen, szeptember 9-től.
A krakkói nemzeti panteonban fogják örök nyugalomra helyezni a 83 éves korában csütörtökön Nizzában elhunyt Slawomir Mrozek lengyel dráma- és prózaírót.
Federico García Lorca költő, festő, zeneszerző, a 20. századi drámaírók egyik legnagyobb alakja 1936. augusztus 19-én hunyt el Granadában.
A NASA által kiírt pályázat nyertese egy szegedi diáklány, aki elárulta, hogy már négy évvel ezelőtt megírta versét, mely élete első haikuja.
Felújítják a berlini Brecht-házat. Az épület új feliratot is kap, eddig ugyanis csak egy kopott bronztábla emlékeztetett a ház híres lakóira.
Bezárta kapuit pénteken a 41. Tokaji Írótábor; a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvényének résztvevői jövőre a rendszerváltás legfontosabb irodalmi, közéleti és politikai kérdéseit vitatják majd meg.
Könyvborító-tervező pályázatot hirdet grafikusok és designerek részére a Bridge Budapest és a Kossuth Kiadó. Egy pályázó több tervvel is pályázhat, a fődíj százezer forint.
A lengyel dráma- és prózaírót, karikaturistát, az abszurd-groteszk dráma világirodalmi rangú képviselőjét 83 éves korában, Nizzában érte a halál.