Kultúrpart


A legnagyobb díjat kapta Viragh és Nádas

A legnagyobb díjat kapta Viragh és Nádas

2012. 04. 26. | Kultúrpart

Nádas Péter és Christina Viragh kapja az idén a Brücke Berlin-díjat, az elismerést a Párhuzamos történetek című regényért ítélték oda az írónak és az alkotás német fordítójának a zsűri szerdai közleménye szerint.

tovább
Négyszer is szabadulhatott volna a legendás magyar, nem tette

Négyszer is szabadulhatott volna a legendás magyar, nem tette

2012. 04. 23. | Kultúrpart

Az eddigi ismeretek szerint négyszer vetődött fel komoly formában, hogy Mindszenty József elhagyja az amerikai követséget - mondta Somorjai Ádám bencés szerzetes, a Pápai Államtitkárság munkatársa, a Szenttéavatási Kongregáció konzultora az MTI-nek annak kapcsán, hogy kedden mutatják be Rómában Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása című trilógiáját a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség gondozásában.

tovább
Mágikus rókák érkeztek a szigetről

Mágikus rókák érkeztek a szigetről

2012. 04. 22. | Kultúrpart

Magyarországra látogatott Sjón, az egyik legismertebb izlandi író, dalszövegíró, akinek A macskaróka című regénye nálunk is megjelent. A szerző, akit a magyar közönség Björk vagy Lars von Trier alkotótársaként is ismerhet, leghíresebb könyve születéséről, a múltba nézésről és a mágikus realizmusról beszélt.

tovább
80 milliót ért a szerelmes üzenet

80 milliót ért a szerelmes üzenet

2012. 04. 21. | Kultúrpart

Tetemes áron, az előzetesen vártnál háromszor drágábban, 362 500 dollárért (kb. 81 millió Ft) kelt el a Sotheby's árverésén az Oscar Wilde fő művének számító Bunbury első kiadásának egy ritka példánya, amelyet az ír szerző szeretőjének, barátjának és ügynökének, a kanadai Robert Rossnak dedikált 1899-ben.

tovább
Gyászoló gyerekek a Millenárison

Gyászoló gyerekek a Millenárison

2012. 04. 21. | Kultúrpart

Singer Magdolna "Boldogan éltek, míg meg nem haltak... és azután?" című gyászterápiás foglalkoztató könyvét mutatja be szombaton kora délután a Móra Könyvkiadó a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

tovább
Skandinávok lepték el hazánkat

Skandinávok lepték el hazánkat

2012. 04. 18. | Kultúrpart

Húsznál is több északi író érkezik a csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amelynek az idén az északi régió, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Izland, valamint a két autonóm szigetcsoport, Feröer és Aland lesz a díszvendége – hangzott el a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

tovább
süti beállítások módosítása