69 éves korában elhunyt Craig Thomas thrilleríró.
Elhunyt Sándor István. Az MTI bonni tudósítója, az MTV Híradójának és A Hét című műsorának műsorvezetője, és főszerkesztő-helyettese volt.
Jövő évtől lehetővé válik, hogy jogdíjat kapjanak a szerzők, illetve a szerzői jogok birtokosai a könyvtárakból kölcsönzött könyvek, valamint kották után - ezt tartalmazza Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön megjelent rendelete.
Esti című kötetéért Esterházy Péter kapja ebben az esztendőben a hárommillió forinttal járó AEGON Művészeti Díjat és Molnár Levente kisplasztikáját - jelentették be az alapítók csütörtökön Budapesten.
Megosztanád olvasmányélményeidet másokkal? Van olyan könyved, amit kétszer is megkaptál? Esetleg már százszor olvastad és továbbadnád? Hozd el, és vigyél haza olyat, amire már régóta vadászol!
Csaknem nyolcvan magyar költő olvassa fel verseit a Magyar Rádió (MR) Márványtermében április 8-án, az MR, a Magyar Napló folyóirat és a Magyar Írószövetség közös rendezvényén, a Versmaratonon.
Ma ünnepli 65. születésnapját Spiró György Kossuth-díjas író, költő, irodalomtörténész.
Új kötettel jelentkezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra Berg Judit meseíró. A Maszat-sorozat negyedik részét április 16-án dedikálja is az IBBY- és József Attila-díjas szerző a Millenárison zajló könyves mustrán.
A Mahatma Gandhiról szóló könyv szerzője szerint szégyen, hogy India Gujarat államában betiltották a művet.
A kortárs olasz és külföldi irodalom ismert neveivel találkozhatnak az olvasók a Rómában pénteken kezdődő könyvfesztiválon. A tíz napon át tartó író-olvasó találkozót másodszorra rendezik meg.
J. D. Salinger amerikai író 1950 őszén connecticuti otthonában fejezte be karrierjének csúcsát, a Zabhegyezőt, ami katarzist és sikert hozott írójának.
Formabontó versünnepre készül a kaposvári Csiky Gergely Színház: április 11-én, a költészet napján mindenki "belekóstolhat" egy kicsit a kötészetbe.