A gyerek- és ifjúsági könyvek szerzője 85 évet élt. Három éve megkapta a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának életműdíját.
A gyerek- és ifjúsági könyvek szerzője 85 évet élt. Három éve megkapta a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának életműdíját.
Seamus Heaney eddigi legteljesebb versválogatása, a Hűlt hely megjelenése az idei Költészet Napjának talán a legfontosabb líraeseménye lesz. A Nobel-díjas Heaney a kortárs világirodalom talán legfontosabb élő költője.
Az idei budapesti nemzetközi könyvfesztiválon mutatkozik be az első két e-könyvre épülő hazai vállalkozás
Egy brit könyvtár alkalmazottai postaládájukban olyan könyvet találtak, amelynek kölcsönzési ideje 45 éve lejárt.
Pomogáts Béla nem kíván részt venni a továbbiakban az Állami Kossuth-díj Bizottság munkájában, mert a kormányzat figyelmen kívül hagyja a testület javaslatait. Az író ezt az Élet és Irodalom hetilap pénteken utcára került számában jelentette be.
A közelmúltban elhunyt J. D. Salinger kultikus amerikai író újabb levelei kerültek elő New Yorkban.
Irodalmi emlékhellyé nyilvánították Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író egykori floridai otthonát.
John Vermeulen Gyönyörök kertje címet viselő műve Hieronymus Bosch életútjának megrajzolását tűzte ki elsődleges céljául, s tegyük hozzá, nem sikertelenül.
"Néha örülök annak, hogy nem Magyarországon élek, máskor meg torkig vagyok Romániával." Vida Gábor íróval beszélgettünk.
Carol Ann Duffy-t, aki korábban a brit képviselők költekezéséről is írt verset, most David Beckham törött bokája ihlette meg.
Korcsmáros Gábor cége, a Képes Kiadó hetedik éve jelenteti meg sorozatban azokat a Rejtő-képregény-reprókat, amelyeket nagyapja, Korcsmáros Pál rajzolt a Füles magazin megbízásából a hatvanas, hetvenes években. Legendák sétálnak kart karba öltve ezekben az elegáns kivitelű, nagy alakú, kemény borítós kötetekben: a magyar populáris irodalom legnépszerűbb szerzőjét a magyar képregény egyik hamisítatlan zsenije vitte papírra.
Egy amerikai újságíró új könyve nyomán Franciaországban ismét a közbeszéd témájává vált egy rejtélyes eseménysorozat, amelynek 59 évvel ezelőtt Pont-Saint-Esprit kisváros volt a színhelye. A Rhone partján fekvő település lakói között 1951 nyarán kollektív hallucinációk és más rosszullétek terjedtek el. A jelenséget megmagyarázni mindmáig nem sikerült.