Az irodalomtörténész tizenöt éven keresztül vezette az ELTE Világirodalmi tanszékénét, és a Magyar PEN Club alelnökeként is működött.
Az irodalomtörténész tizenöt éven keresztül vezette az ELTE Világirodalmi tanszékénét, és a Magyar PEN Club alelnökeként is működött.
Karinthy Márton itthon egyedül álló módon olyan színházat vezet, amely a saját nevét viseli. Személyes felelőssége huszonnégy órás. Ezen kívül kávéházakat nyit, még ha csak egy napra is. A Karinthy Színház nyilvános főpróbáján azt is megtudtuk, miért fontos része kultúránknak az Árvácska, és hogy színházigazgatóként jól megfér egymás mellett az ’aznap’ és az ’örökkévalóság’.
Több tucat településen száznál is több programot kínálnak az érdeklődőknek a magyar kultúra napja alkalmából a Pest megyei művelődési központok és önkormányzatok pénteken.
Az első könyv 2007-ben jelent meg, a második megjelenésének dátuma még nem ismert.
Az amerikai író közel hetven könyvet írt legismertebb figurájáról, a Spenser nevű magányomozóról.
Elmaradt a konyak Edgar Allan Poe baltimore-i sírjáról, amelyre eddig minden évben az író születésnapjának hajnalán került ajándék ismeretlen csodálójától.
Eric Segal tucatnyi regényt írt, de egyik sem lett olyan sikeres, mint a Love Story. Hetvenkét évet élt.
A Mészöly Miklós születésének 89. évfordulóján rendezett emléknapon bejelentették, hogy az íróról elnevezett díjat Péterfy Gergelynek ítélték.
A Szép Magyar Könyv elismerést 1929 óta adják át évente, idén nyolc kategóriában versenyeznek a kötetek.
Rakovszky Zsuzsa A Hold a hetedik házban című novellás könyvében néhány szövegnek van köze a Holdhoz, a sors és a véletlen ár-apály jelenségeihez, de az írásoknak legfőképpen az irodalomhoz van közük.
Életének 89. évében, hétfőn elhunyt Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori főtitkára, művelődés- és irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár.
A Budapest folyóirat szerkesztője volt, majd a nyolcvanas években a Magyar Írószövetség alelnöke. Fekete Gyula munkásságát tavaly Prima-díjjal ismerték el.