Ken Follett világhírű író Fótra látogatott, ahol az egyik leghíresebb művéből, A katedrális című regényből készülő minisorozat forgatási munkálataiba pillantott be.
Ken Follett világhírű író Fótra látogatott, ahol az egyik leghíresebb művéből, A katedrális című regényből készülő minisorozat forgatási munkálataiba pillantott be.
Nemrégiben a boltok polcaira került A kis herceg – képregényben. És hogy kicsoda a roppant szimpatikus rajzoló? Ismerjék meg közelebbről Joann Sfart!
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Csodamalom Bábszínházzal közösen hirdette meg A félreismert ordas című meseíró pályázatot. A pályázatra két kategóriában összesen 149 mese érkezett.
A tájékoztatás, a művelődés és a kultúraápolás frontján jelentős érdemeket szerzett személyeket jutalmaztak Julianus-díjjal a hét végén Csíkszeredában.
Hetvenvalahány éves, de megkapta Az Év Roll’n Rollere címet, elképesztő pucér partikat tart a teraszán – és most félti az általa vezetett országról kialakult ilyen-olyan képet. Berlusconi nem alkuszik.
Százhúszmillió forintnyi összegért, azaz pontosan 662.500 dollárért kelt el Edgar Allan Poe első kötetének, ma már ritkaságnak számító példánya, amely Christie's aukciósház New York-i árverésén pénteken cserélt gazdát.
Lévaiak a lévaiakról címmel két szlovákiai író, Pavol Rankov és Grendel Lajos egymás könyvét mutatja be irodalmi est keretében hétfőn a budapesti Szlovák Intézetben.
Vajon mi a közös a férfiban és a nőben? A nőben és a lugasépítő madarakban? Az emberben és a majomban? Minek a férfinak mellbimbó, valamint mely állatfajták vonzódnak saját nemükhöz? Nos, minderre próbált meg Joe Quirk Prűdek és paráznák című könyvével választ találni. Az író a Kultúrpartnak mesélt tapasztalatairól.
Nagy értékű ritkaságot, Edgar Allan Poe első kötetének egy példányát árverezi el pénteken a Christie's aukciósház New Yorkban.
Az utóbbi ötven évben mintegy ötmillió szót írt le rajta, most mégis elárverezi öreg írógépét Cormac McCarthy író, a Nem vénnek való vidék szerzője.
Többek közt Budapesten, Milánóban és Párizsban is járt már Oliver, a négyéves kisfiú, akinek élményein keresztül mindenki megismerheti a végigjárt helyszíneket.
A megközelíthetetlenek mindig illatosak. Afféle sztárok. De a spájzban ott van a valódi magánember. Ami nem mindig szimpatikus. Sőt. És amire most fény derül.