Újabb különleges programokkal készül a Fonó a tavaszi hétvégére. Március 8-án, szombaton este 7-től az Erdélyi zenészek és írók klubján, majd a Bazseva lemezbemutató koncertjén vehetünk részt.
Újabb különleges programokkal készül a Fonó a tavaszi hétvégére. Március 8-án, szombaton este 7-től az Erdélyi zenészek és írók klubján, majd a Bazseva lemezbemutató koncertjén vehetünk részt.
1996. február 29-én, délután három órakor egy Ilka utcai lakásban úgy döntött, költő lesz. Az öt géniuszt pedig húszra bővítené. Halmosi Sándor mesélt.
Jutalékkal együtt 64 ezer 850 dollárért (14,7 millió forint) kelt el Los Angelesben aukción a Mein Kampf egy Adolf Hitler által dedikált kétkötetes példánya.
Esterházy Harmonia Caelestise nemrég jelent meg Szlovéniában, A szív segédigéi című 1985-ös művét pedig a mostani fesztivál alatt adják ki szlovén fordításban.
A francia jobbközép párt felemelte a szavát egy gyerekkönyv ellen, ami ruha nélkül mutatta be a szereplőit. Könyvkiadók és könyvkereskedők egy csoportja erre válaszként meztelen fotóval fejezte ki felháborodását.
Szerdán, a Fiumei úti sírkertben eltemették Radnóti Miklós özvegyét, Gyarmati Fannit. Hamvait végakarata szerint csendben, férje mellett helyezték örök nyugalomra.
Egy indián, aki költő és doktor. Halász-vadász életmódot folytat, de a luxus sincs ellenére. Harcos veterán, de állítólag humora is van. Interjú Jim Northruppal.
Kedvenc regényeink jelenetei rendszeresen beszivárognak életünkbe. A Waterstones brit könyvkereskedő cég jóvoltából most sárga Legó-figurák elevenítik fel olvasmányainkat.
Saját szerelmi történetét rekonstruálja és meséli el eredeti levéltári iratok alapján Tóth Miklós, a Lovag és Fitos – egy lehallgatott szerelem című könyv szerzője.
Macskákról, pisztrángról, receptekről szóló könyvek is versenyeznek idén a legfurább könyvcímért Nagy-Britanniában.
Gregor Weichbrodt Úton 17527 mérföldön át című könyvében részletesen feltérképezi a Beat-nemzedék klasszikusának legendás útját. A történet precíz földrajzi adatokat tartalmaz Kerouac vándorlásáról.
A világhírű kanadai írónő 91 éves korában, kedden hajnalban halt meg párizsi lakásában. A Quebecből származó kétnyelvű szerző újságíróként kezdte, majd sikeres szépírói pályafutása során több mint száz novellát írt.