A firenzei dómban egyszerre láthatjuk Donatello, Brunelleschi és Michelangelo feszületét. A művészettörténészek szerint az összehasonlítás egyedüli élményt kínál.
A firenzei dómban egyszerre láthatjuk Donatello, Brunelleschi és Michelangelo feszületét. A művészettörténészek szerint az összehasonlítás egyedüli élményt kínál.
A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.
Kutatók szerint egy 4. századi, kopt nyelvű szöveget tartalmazó papirusztöredék négy szava az első bizonyítékot vonultatja fel arra nézve, hogy a korai keresztények némelyike nősnek hitte Jézust.
Nick Stern fotói igazán élethűre sikerültek, s a graffiti királyának munkáit idézik.
A Fülöp-szigeteken már hagyománynak számít Jézus keresztre feszítésének valóságos ábrázolása. Az elképesztő fájdalom ellenére évről évre akadnak, akik vállalják a szertartást.
„Nagyszerű előadást láttam, tapsoljuk meg!” – mondta sepsiszentgyörgyi közönségének Törőcsik Mari, aki Nánay István színikritikussal való beszélgetése előtt a Bocsárdi László rendezte A velencei kalmár című előadást tekintette meg a REFLEX 2 biennálé keretében.
A litván politikai helyzetre is tökéletesen illett mindaz, amit a Korijolánusz című előadásban színre vittek, ezért ott is magukénak érezték a nézők az előadást – mondták a budapesti HoppArt Társulat tagjai produkciójuk vilniusi fogadtatásáról Sepsiszentgyörgyön, a REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálé március 21-i közönségtalálkozóján.
Három női név uralta a REFLEX 2 fesztivál utóbbi három napját: Ibsen Kézdi Imola által megtestesített markáns nőalakjáé, a színházi költészet vonatkozásaival zsonglőrködő olasz Emma Dante rendezőé, valamint az önmarcangoló átlényegülést példázó lengyel Marilyn Monroé.A színház egy másik arcát villantotta be a német Mecklenburgisches Staatstheater előadása, amelynek pazar színei és vidámsága fakasztott mosolyt vagy csikart ki harsány nevetést a nézőtéren.
Alexander Bãlãnescu és zenésztársai közel két órán át nagy élvezettel szórakoztatták a közönséget
\"A REFLEX 2 Nemzetközi Színházi Biennálé kezdőnapján köszöntöm önöket és örömmel újságolhatom, hogy az a jelentős érdeklődés, amely rendezvényünk első kiadását kísérte, a másodikra is jellemző: a bérletek már az árusítás első három napján elkeltek, jelen pillanatban pedig csak két előadásra van még néhány üres hely” – mondta Bocsárdi László fesztiváligazgató a Biennálé nyitónapi sajtótájékoztatóján, a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban\"
Nem kis feladat vár arra, aki diadalt arat majd a versenyen.
A világ egyik legismertebb szobraként ismert a Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus szobor, amely 1960-ig a főváros jelképe volt. A méltán híres emlékmű teljes súlya az 1000 tonnát is eléri, melyből a szobor 700 tonnát nyom, magassága pedig 30 méter.