Életének 75. évében elhunyt Major János Munkácsy-díjas grafikus - tudatta a művész családja az MTI-vel.A érdemes művészt június 12-én, rövid betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Életének 75. évében elhunyt Major János Munkácsy-díjas grafikus - tudatta a művész családja az MTI-vel.A érdemes művészt június 12-én, rövid betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Magyar vonatkozásai is vannak annak a kiállításnak, amely a részben gyönyörűen újjáépített, részben - a lebombázott rész körvonalait jelölve - világháborús emlékként megőrzött berlini Új Zsinagóga falai között látható ezekben a napokban, egy másik - nem fizikai rombolás emlékeit idézve fel.
Az évad utolsó képzőművészeti árverését tartotta a Képcsarnok szombaton. Nyár ide, nyár oda, az érdeklődők népes serege megtöltötte a Millennium Center fedett auláját.
Szobrot állított nagy szülöttjének, Ernesto "Che" Guevarának Rosario argentin város szombaton. A négy méter magas bronz alkotás avatási ünnepségén több ezer helybéli vett részt a forradalmár nyolcvanadik születésnapján.
A helyi Festetics-kastély kultúrtörténeti múltjából ad ízelítőt a Dégen vasárnaptól látható A szalontól az angolkertig című kiállítás, amelyet a kastély ismét összenyitott földszinti fő teremsorában rendeztek be.
Elfogadta a Bosnyák téri Mundo Városközpont terveit a Központi Építészeti- Műszaki Tervtanács. A hatályos szabályozás szerint a tervtanács csak véleményezheti a terveket, döntési joga nincs. A gyakorlatban az engedélyt kiadó építési hatóság többnyire figyelembe veszi a szakmai testület véleményét.
A Labornak, az egykori Stúdió Galériának június 30-án véglegesen ki kell költöznie a Képíró utca 6. szám alóli helyiségből az V. kerületi önkormányzat döntése értelmében - közölte a galéria koordinátora. Rácz Márta szerint a non-profit kiállítóhelyet azért akarják megszüntetni, hogy helyére egy magasabb bérleti díjat fizető üzlethelyiség költözzön.
Az álruhás Mátyás királyt kísérhetik el "országjárásán" a tatai várban pénteken megnyílt, Mátyás országa című vándorkiállítás látogatói. A Reneszánsz Évhez kapcsolódó tárlatot augusztusig láthatja Tatán a közönség.
Színek és fények a Balatonon címmel XIX-XX. századi magyar festők képeiből nyílt gyűjteményes kiállítás pénteken a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban. A tárlaton mintegy száz műalkotás látható, mások mellett Szinyei Merse Pál, Csók István és Egry József képei, amelyek jelentős részben a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből származnak.
Az 1968-as párizsi diáklázadásokat, a vietnámi háború elleni tüntetéseket, a prágai tavasz eseményeit, valamint a korszak hippijeit, művészeit megidéző fotókból nyílt kiállítás '68-as éveink címmel csütörtökön Budapesten, a Politikatörténeti Intézetben.
A Szépművészeti Múzeum legújabb bravúrja talán nem ver olyan nagy port, mint az eddigiek, pedig naggyal és merésszel rukkoltak elő - újra. A múzeum történetében először rendeztek fotókiállítást.
Fotópályázatot hirdetett az Európai Unió Kultúrák az utcámban címmel, a multikulturalizmus témájában. A zsűriben olyan illusztris személyek foglalnak helyet, mint az Életvonat és az Élj és boldogulj! világhírű rendezője, Radu Mihaileanu, a korábban hazánkban is kiállító Charles Fréger vagy Ardó Zsuzsanna.