Fluxus East címmel nemzetközi képzőművészeti kiállítás és konferencia nyílik magyar résztvevőkkel csütörtökön Krakkóban, a Bunkier Sztuki Kortárs Művészeti Központban.
Fluxus East címmel nemzetközi képzőművészeti kiállítás és konferencia nyílik magyar résztvevőkkel csütörtökön Krakkóban, a Bunkier Sztuki Kortárs Művészeti Központban.
A folyamatok egyidejűségben látása – mivel mi magunk nem, vagy legalábbis csak csekély mértékben rendelkezünk eme képességgel – legtöbbször zavarba ejt. Minden bennünk élő érzés, remény és félelem, amit az idő múlása okoz, egyidőben korbácsolódik fel, és ha a látványtól gyorsan félrefordulunk, a zavar akkor sem múlik el egyhamar.
Athénban megtalálták Vincent Van Gogh egy eddig ismeretlen vázlatfüzetét. Ha a szakértők megerősítik valódiságát, értéke elérheti a négymillió eurót (több mint egymilliárd forint).
A párizsi Louvre múzeum újból meg akarja nyitni több olyan termét, amelyet három éve lezártak: XVIII. századi bútorokból és kézműipari műtárgyakból álló gyűjteményét kívánja bemutatni bennük.
Meghosszabbította a Nemzeti Galéria február 24-ig Vaszary János festőművész gyűjteményes életműkiállítását. Kétszer láttam, másodszor elvittem a Honvéd táncosait is magammal. (Előző héten az Állatkertben voltunk, az is kultúra.)
A világhírű szentpétervári Ermitázs tetején támadt lyuk miatt beázott a múzeum egyik legértékesebb enteriőrje, az úgynevezett Raffaello-galéria, s eláztak falra ragasztott képei - jelentette az Izvesztyija című orosz lap pénteken címoldalán.
Ez a város egy távoli bolygó? címmel öt kortárs képzőművész munkáiból látható kiállítás péntektől Budapesten, a Knoll Galériában. A tárlat azt járja körül, hogy miként jelenik meg a városi tér a kortárs képzőművészeti munkákban: csak egyszerű látványként, azaz háttérként, vagy szociális folyamatok helyszíneként is.
A Német Kutatási Alap adományának köszönhetően egy különösen ritka és értékes könyvadománnyal gyarapodott a Szépművészeti Múzeum könyvtára; Európa egyik leggazdagabb metszetes portrégyűjteményének 50 kötetből álló katalógusát Hans Peter Schiff német nagykövettől Baán László főigazgató vette át csütörtökön a múzeumban.
A 39. Magyar Filmszemle keretében csütörtökön magyar vonatkozású, tavaly bemutatott filmek plakátjaiból nyílt kiállítás Budapesten. A Magyar Filmplakát Kiállítás és Verseny 2008 rendezvényén 36 alkotás plakátja látható a Millenáris Piros-Fekete Galériájában, a legjobb munkákat szakmai zsűri és a közönség választja ki.
Várkonyi Zoltán, a filmes címmel nyílt fotókiállítás B. Müller Magda munkáiból a Millenáris Teátrumban – a Balázs Béla-díjas fotóművész színes, fekete-fehér és barnított képeken örökítette meg a színész és filmrendező munkáit.
Gyulai Líviusz grafikus, animációs filmrendező grafikai alkotásaiból nyílt kiállítás a 39. Magyar Filmszemle egyik kísérő eseményeként kedden Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A 15. század végi itáliai luxusművesség kiemelt műfaját, a majolikaművészetet mutatja be hazai és külföldi múzeumok anyagából válogatva az Iparművészeti Múzeum március 26-tól megtekinthető kiállítása, amelyet a Reneszánsz Év keretében rendeznek.