Több mint fél évszázad után új kiállítás keretében mutatja be a világhírű görög márványszobrokat és domborműveket a londoni British Múzeum.
Több mint fél évszázad után új kiállítás keretében mutatja be a világhírű görög márványszobrokat és domborműveket a londoni British Múzeum.
Rekordot döntött a 17. századi olasz művésznő, Artemisia Gentileschi nemrég felfedezett festménye, amely Mária Magdolnát ábrázolja. A Sotheby's múlt heti párizsi aukcióján 865,500 eurót (268,5 millió forintot) fizettek a képért.
Július 16-20-ig tartják idén az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztivált. A helyszín ezúttal is Tihany, ahol minden egy helyen, a kompkikötő szomszédságában lévő vízparti ligetben összpontosul.
Több mint 120 bicikliszobrot emelt New York-szerte egy 82 éves mexikói művész, aki reméli: az utcai kiállítás hatására sokan nyeregbe pattannak, megkedvelik a városi művészetet, és zöldebb, egészségesebb lesz a város.
Új tulajdonosa 2,55 millió fontot (közel egymilliárd forintot) fizetett a bevetetlen ágyért, ami mellett cigisdobozok, piásüvegek, használt óvszer és szemét is hever.
Három hónap alatt több mint kétszázezren voltak kíváncsiak Aj Vej-vej kínai művész berlini Evidence (Bizonyíték) című kiállítására.
Kimagasló áron, 45 millió fontért (16,9 milliárd forint) kelt el Francis Bacon brit festőművész kisméretű triptichonja a Sotheby's hétfői kortárs művészeti árverésén Londonban.
Charles Saatchi saját galériájának honlapján lehet hozzájutni olyan festményekhez, amelyek megörökítik a pillanatot, amikor a műgyűjtő torkon ragadta akkori feleségét, Nigella Lawsont.
Először mutatkozik be Magyarországon Fedor Gabcan cseh fotóművész 100-120 évvel ezelőtti eljárással készült kortárs fotóival. Az Archaikus fotók a mai Csehországból című kiállítás szombattól látható a Mai Manó Házban.
Jeff Koons polgárpukkasztó munkáinak ad helyet a New York-i Whitney Amerikai Művészeti Múzeum. Az amerikai pop-art művész jóval több mint száz alkotását négy hónapon át lehet megtekinteni.
Különböző felületeken és technikákkal elevenítik meg Ybl Miklós egykori, mára elpusztult margitszigeti építményeit vasárnap az Ybl-emlékév keretében szervezett építészeti programon a Holdudvarban.
A Goethe Intézet a Németországból indult Botlatókövek képzőművészeti projekttel emlékezett szombaton a zsidótörvények alá eső magyarok deportálásának 70. évfordulójára.