Idén huszadik alkalommal adták át a Pesti Vigadóban Az év belsőépítésze díjat, amelyet Laki Péter alapított. Az ünnepségen és az ehhez kapcsolódó kiállításokon stábunk is ott járt.
Idén huszadik alkalommal adták át a Pesti Vigadóban Az év belsőépítésze díjat, amelyet Laki Péter alapított. Az ünnepségen és az ehhez kapcsolódó kiállításokon stábunk is ott járt.
Augusztus 17-én nyílik, és egészen szeptember 12-ig látogatható a Bánffy-palotában Korniss Péter Változások című kiállítása, amely a Kolozsvári Magyar Napok keretében kerül megrendezésre.
A fenti címmel nyílt kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a múzeum gyűjteményében fellelhető, írók és költők hagyatékából származó használati tárgyakból, fényképekkel illusztrálva.
A Magyar Nemzeti Múzeum augusztus 20-ig látogatható kiállítása arra tesz kísérletet, hogy a sokat támadott Görgei Artúr valós alakját és pályafutását bemutassa.
Kőrössy Albert Kálmán a szecesszió mestere volt, az építész születésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendezett kiállítást Budapesten.
A fenti címmel került megrendezésre a Nemzetközi Nemezművészeti kiállítás a Pesti Vigadóban, a nemezművészet újrafelfedezésének 40. évfordulója alkalmából.
Hogyan lehet kiállítani, kézzelfoghatóvá tenni a hangot? És mik azok a hangfegyverek? Erre keresi a választ három fiatal képzőművész és egy kurátor a MODEM augusztus 4-ig látogatható kiállításán.
A Pesti Vigadó új tárlata olyan elismert, kortárs iparművészek és tervezőművészek alkotásait mutatja be, akik inspirálhatják a fiatalabb generáció tagjait is.
Különleges válogatást mutat be a Pesti Vigadó a XXI. Tervezőgrafikai Biennálé alkotásaiból és ehhez kapcsolódóan egy „Bauhaus 100” tematikájú kamarakiállítást is láthatunk a Duna-parti palotában.
A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, több mint 200 tételből álló aukciót rendeztek filmes, zenei, kiállítási és reklámplakátokból április 12-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban.
Új tavaszi kiállítás és játék nyitotta meg kapuit Varázslatos Világűr - Csillagközi Kaland címmel a Vajdahunyadvárban.
Április 5-én nyílik meg Görög Ferenc Tatlin Fridges című, különleges szabadtéri kiállítása az Esernyős Galériában.