A Prima Primissima Junior díjas Tárkány Művek nyáron megjelent 3. nagylemeze őszi hangulatokat idéz; az előző év végén felvett élő koncertfelvételek zenei anyagával befelé fordulásra, elmélyülésre hív.
A Prima Primissima Junior díjas Tárkány Művek nyáron megjelent 3. nagylemeze őszi hangulatokat idéz; az előző év végén felvett élő koncertfelvételek zenei anyagával befelé fordulásra, elmélyülésre hív.
Piros Lábos Fesztivált tartanak október 4-én a Szentendrei-sziget településén. Az egynapos kulturális és kulináris rendezvény célja, hogy örömünneppé emelkedjen a szigetmonostori élet.
35 országban adott 400 előadás és 500 ezer néző után a Pasión de Buena Vista produkció 2014-ben visszatér Európába, ahol mindig is népszerűek voltak, és ennek az élménynek a magyar nézők is részesei lehetnek!
Összefoglaló a Fonó Budai Zeneház kiadói sikereiről, új lemezekről, koncertekről, fesztiválról, rendezvényekről, az Utolsó óra népzenei gyűjtés folytatásáról.
Íme, az ember címmel hirdette meg a 2014/15-ös évadra új zeneakadémiai bérletét az Óbudai Danubia Zenekar. Az együttes a Budapest Music Centerben (BMC) Schubert-sorozatot indít.
A Muzsikál az erdő szeptember 27-én Székesfehérvár közelében jelentkezik. A 11 éves Príma Díjas rendezvény elindult az országos rendezvénysorozattá válás útján.
Kilenc vidéki településen és a főváros tizenkét helyszínén lesznek koncertek immár hetedik alkalommal. Ma először rendezik meg a magyar népdal napját is.
Kiállításmegnyitóval kezdődik vasárnap délután az európai zsidó kultúra napjának idei rendezvénye a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és Erzsébetváros önkormányzatának szervezésében a megújult Madách téren.
Szeretjük mi a kanadai elektropopper Austrát, ha viszont az első hazai fellépése alapján kellene megítélnünk, a csapat sokkal kevésbé lenne szimpatikus.
Az amerikai énekesnő Artrave: The Artpop Ball elnevezésű turnéjának keretében lépett életében először színpadra a dubaji Mejdan lóversenypályán.
Ismét Magyarországra érkezik a világhírű izraeli szuperprodukció. November 2-án Budapesten a Kongresszusi Központban, november 4-én pedig a pécsi Kodály Központban látható majd a népszerű show, ezúttal hazai vendéggel.
Idén szeptember 26. és 28. között kerül sor a Szent Mihály Napok rendezvényre a Brassó megyei Négyfaluban (a hagyományos Hétfalu településen).