A hazai alternatív zenei színterének két meghatározó alakja, Lovasi András és Bérczesi Róbert a Kex együttes számát adja elő közösen a szeptember 6-i Szimfonik Live koncerten a közmédia napján, a Millenáris parkban.
A hazai alternatív zenei színterének két meghatározó alakja, Lovasi András és Bérczesi Róbert a Kex együttes számát adja elő közösen a szeptember 6-i Szimfonik Live koncerten a közmédia napján, a Millenáris parkban.
Az Örkény Színház munkájába tekinthetnek be az érdeklődők a szombati Örkény kert elnevezésű programsorozat keretében a felújított budapesti Madách téren, valamint a teátrum épületében.
Utcai koncertet adott szerda este Budapesten az ausztrál zenész. Több százan gyűltek össze az Erzsébet téren, hogy meghallgassák az előző nap Facebookon bejelentett fellépést.
35 év után újra színpadra állt az 56 éves, háromszoros Grammy-díjas énekesnő, aki ezúttal három órás műsorral szórakoztatta közönségét.
9 vidéki település és Budapest 12 helyszíne csatlakozott 2014-ben a Magyar Dal Napja programjaihoz. A 33 színpadon közel 2000 zenész és énekes áll majd színpadra a magyar vokális zene legnagyobb ünnepén.
Hatalmas lendülettel indítja a jazz-szezont a Modern Art Orchestra, első koncertjük vendége egy igazi világsztár, az amerikai szaxofonos-zeneszerző Bob Mintzer lesz, a Budapest Music Centerben.
Idén is mozgalmas fesztiválszezont zár az Irie Maffia, és ezt egy utolsó nagy szabadtéri koncerttel ünnepli meg. Augusztus 30-án a Budapest Parkba várják a szimpatizánsokat, remélve, hogy az esőfelhők távol maradnak.
72 ezer vendége volt a vasárnap hajnalban véget ért négynapos STRAND - Nagyon Zene Fesztiválnak - közölték a szervezők az MTI-vel.
Öt nap alatt hat színpadon 170 fellépő szórakoztatja majd a közönséget a kedden kezdődő, és szombatig tartó Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN).
Wiz Khalifa kaliforniai koncertjének backstage-ében lelőttek egy férfit, aki később belehalt sérüléseibe – írja a TMZ. Az áldozatot a színpad mögött támadták meg, legalább öt lövést kapott.
A Koreai Köztársaság Nagykövetségének Kulturális Központjának szervezésében ingyenes koncertet ad a Seoul Solist Cello Ensemble szeptember 1-jén 19 órakor a Magyar Állami Operház Székely Bertalan termében.
Véget ért a nyári szünet, szeptember 8-án indul az új évad, és ahogyan azt már megszoktuk, a Trafó idén is igazi kuriózumokkal szolgál a kultúrára éhes közönségnek.